Épül ugyan egy hagyományos parasztházam falun, ám a folyamat „időszűke” miatt stagnál éppen, ezért néhány évig még biztosan az albérletem falai közt vagyok kénytelen élni a mindennapokat. Azt próbáltuk most jó hangulatú élettérré varázsolni, az átmenetiséget félretéve, úgy, hogy visszafordíthatatlan változtatásokat ne végezzünk benne, s más házára ne is költsünk kisebb vagyonokat. A falak tehát maradtak a helyükön, ahogyan a nyílászárók és a kilencvenes évek (padlótól plafonig) csempeőrülete is, ám lakberendező és bútorrestaurátor barát segítségével próbáltunk egy kis színt varázsolni az egyébként napos, picike kerttel rendelkező házikóba. 
Nem Instagram-tökélyre törekedtünk, hiszen nem egy rendmániás, pedáns Szűz a ház lakója, de próbáltuk az egyéniségét maximálisan belevinni az otthonba, mindezt a költséghatékonyság jegyében, pontosabban a low-low cost, azaz a lehető legkevesebb költés címszó alatt. Valamivel több mint egyhavi bruttó minimálbér értékét szántuk a felújításra, ebben benne volt a meszelés, a villanyszerelési munkálatok, az új polcok, lámpatestek és függönytartók ára – s ezzel nagyjából ki is merül az újonnan vásárolt tárgyak listája. 

Újítás – régi bútorokkal
Égen-földön kerestünk egy méretes gardróbszekrényt, ám az interneten fellelhetők közül egynek sem volt lelke, valamilyen „pofája”, így került be végül faluról két egyforma, csúnya régi szekrény – ám a huszadik század porát lemosva, reményteli opálzöldre festve egészen pofásak. Szekrénykutató körutunk közben talált ránk egy tömör tölgyfaasztal – nyilván nem lehetett otthagyni, a díszes komód szintén a használtbútor-kereskedések kincskereséseinek hozadéka. Az „új” kávézóasztal nagyszülői örökség, az ötvenes-hatvanas éveket idézi a világa, s a szintén retrós tévétartó – bár tévé nincs és nem is lesz a lakásban – a fekete-fehér tévénézést idézi, amikor még egészen más jelentősége volt a családok élétében a képernyő bámulásának.
A hálószobai szörnyű csempe eltakarása (valamikor konyhaként használhatták a házban) alapvető elsőbbséget élvezett. Szívesen levertük volna, ám nem végezhettünk maradandó változtatásokat a lakásban, így kapott egy buja növényzetet idéző, egyébként olcsó tapétarejtést a „fajánc”, s bár az illesztése épp a csempe miatt nem tökéletes, ég és föld a különbség az előtte-utána állapotban.

Személyesség a jó hangulat titka
A gyermekem első szekrénye kedves ismerős szívből adott ajándéka – ahányszor ránézek, az ajándékozóra asszociálok róla. A kerek abroszt gyerekkori barátnőm anyukája varrta, nem tökéletes, de benne van a szíve szeretete, fáradságos keze munkája. A régi székek merevségét pepcós székpárnákkal lazítottuk, új bútorként csak az IKEA-polcok kerültek a lakásba. Low cost (t)eklektikámban ugyanis jól megfér a régi és az új egymással, s a 180 lejes darabonkénti ár belefért a költséghatékony koncepcióba. A falra kiakasztott elismerések, oklevelek – tudat alatt is – jó érzéssel töltik el az embert, a bútorokkal harmonizáló színes párnák összhangot sejtetnek a látszólagos kuszaságban. 
Az évszázados tálaló az étkező újonnan hozott éke, nem festettük újra: tetszett rajta az elmúlt század „regénye”, de az is igaz, hogy útjavítás miatt másfél órás dugó volt a festéket árusító barkácsbolthoz azokban a napokban… Nem hiszek az interneten árult fali dekorációk sikerében, számomra a fal díszénél is fontos, hogy legyen személyes. Melengeti a szívemet, ha a saját kutyám összetéveszthetetlen füle köszön vissza egy képzőművészeti alkotásról éppen.

A bili új élete – avagy egy lakásfelújítás tanulsága
Érdemes olyan tárgyakkal, bútorokkal körülvenni magunkat, amelyek jó emlékeket idéznek, szeretteinket juttatják eszünkbe, pozitív gondolatokat hordoznak, az ajándékba kapott, de sosem tetsző tárgyakkal, a poros múlt dolgaival pedig azonnal a kukába! Vagy elajándékozni, rászorulóknak! 
A kövirózsák otthonául szolgáló régi fazekakat például falun guberáltam, az érclábosban sok tokány főhetett évtizedek alatt a családnak, a másik biliként szolgált hőskorában, még a benti vécé előtti időkről mesél, pár évtized múlva ki emlékszik még arra a világra? Kisvárosban kicsi az áruválaszték. Méregdrága függönyöket kapni, ráadásul – az én ízlésem szerint – borzasztóan csúnyákat. Na de a kapott, régi fajták! Ékei (és elfedői) lehetnek az olcsó nyílászáróknak. Ha pedig még falatnyi kertünk is kerül, nyugágyat és függőágyat bele, s nyári délutánokon máris szabadságon érezzük magunkat! Aki pedig egy remek könyvet is olvasna a témában, meleg szívvel ajánlom Trom Kata Miért ott van a szék? című kötetét: meggyőzően érvel arról, mennyire meghatározza az életterünk a közérzetünket, a gondolatainkat s ezáltal a mindennapjainkat. Nem pénz kérdése a jóllét: csórón is varázsolhatunk életkedvet a lakásba.

Amit a lakber-szakik tanácsára jól a fejembe írtam: 
• A zugokba rejtett lomok – ruhaszárító, vasalódeszka és egyéb hasznos, ám csúnya tartozékai a való világnak – ormótlanul rondítják az összképet, kamrába, debaréba vele, semmiképp se a szekrény mögé, félig kilógva! Csak az maradjon szem előtt, aminek kedves a látása. 
• A könyv (a könyv és a könyv) a lakás legszebb dísze, virága.
• A textíliák megfelelő kiválasztása. Aprócska trükk, de nagyot lendít a látványon, ha a képzőművészeti alkotásokkal, egy-egy bútordarabbal színben rezonálnak.
• Zöld növényekkel élet varázsolható a lakásba. 
• Megfelelő mennyiségű tárolóhely kialakítása: rengeteg a csúnya apróságunk, rejtsük őket szép dobozba, kosárba!
+ 1 tipp azoknak, akik osztoznak a lakáson kutyákkal: szőnyeget csak akkorát használjunk, amekkora könnyedén befér a mosógépbe. Aki kínlódott már kutyaszőr takarításával, tudja: nem írom hiába.