Hirdetés

Egy csíkszentkirályi udvarház története

Sajátos módon zajlott a csíkszentkirályi Russu-Bors család több száz éves kúriájának felújítása: először „romboltak”, hogy újíthassanak, hiszen a többrendbéli mész és vakolat alól elő kellett varázsolni azt a gyöngyszemet, amely ma teljes pompájában megcsodálható. A közel ötszáz éves kőépület lenyűgöző átalakuláson ment keresztül az elmúlt két évtizedben. E különleges építészeti emlék felújítása nemcsak a múlt rekonstruálásáról, hanem a felmenők iránti tiszteletről is mesél.

D. Balázs Ildikó
Egy csíkszentkirályi udvarház története
Fotó: Balázs B. Árpád

Az előszobában nemezelt falvédő, rajta a csíkszentkirályi, több évszázados múlttal rendelkező Bors család 1643-ban kapott nemesi címere látható, alatta a ház asszonyának szépnagymamájától örökölt, 1849-ből fennmaradt tulipános ládája Madéfalváról. A nappaliban Tibor anyai nagymamája és dédapja tekint ránk egy fotóról, a lábas csempekályha mellett pedig a családfa rajzolata körvonalazódik. Vendéglátóim, Russu-Bors Tibor és felesége, Székely Gabriella, mesélnek értékmentésről, évszázadokon átívelő családi történetekről és a világégéseket megélt udvarház múltjáról.

Egy csíkszentkirályi udvarház története
Fotó: Balázs B. Árpád

Történetek a múltból

A család 2004-ben látott hozzá a felújításhoz azzal az alapelvvel, hogy az eredeti állapotokat a lehető legpontosabban állítsák helyre, ehhez pedig alapos kutatásra volt szükség.
– Ha az ember hozzányúl valamihez, akkor azt a legjobb tudása szerint kell csinálnia. Nem vagyunk szakemberek ezen a téren, de nagyon sokat kutakodtunk a szakirodalomban, megnéztük, hogy mit hogyan kell csinálni, végigjártuk a háromszéki kúriákat, meglátogattuk a Bánffy-kastélyt, megnéztük Kolozsváron Vámszer Géza hagyatékát. Vámszer ugyanis lerajzolta a ház alaprajzát, de homlokzati rajzokat nem találtunk tőle – meséli Gabriella.
Vendéglátóim lelkesen mesélnek régmúlt idők történéseiről, és így elevenedik meg előttünk többek között Bors Benedek, Mikó Bálint és Rudnyánszky Sándor alakja.

Egy csíkszentkirályi udvarház története
Fotó: Balázs B. Árpád

Az udvarház múltja

Az udvaron egykor még vízimalom is állt, az udvarházhoz pár száz holdnyi birtok tartozott. Mindez ma már a múlté. Hogy jobban beleláthassunk a ház történetébe, ugrunk egyet az időben. Az 1500-as években épült kúria története a 19. század végén vett fordulatot, amikor Bors Benedek, Tibor ükapja, kölcsönt vett fel a birtok zálogba tételével, hogy az udvaron lévő vízimalmot gőzmalommá alakíthassa. A terv azonban kudarcot vallott, és a család már nem tudta törleszteni az adósságokat.
– 1900. január 1-jén a Csíki Takarékpénztár felmondta a kölcsönt. Ükapám távoli nagybátyja, Mikó Bálint, Csík vármegye főispánja vállalta, hogy kifizeti az adósságot a banknak, de a birtokot a maga nevére íratta mindaddig, amíg vissza nem fizetik a kölcsön értékét. Ükapámék nem rendezték az adósságot 1916-ig, a háborúig. Ő a román betörés napjaiban halt meg. Dédapám az olasz frontra került, és amikor Románia megtámadta Magyarországot, itt általános menekülés volt. A ház üresen maradt, és mire dédapám 1919-ben hazatért, a házat teljesen kirabolták, csak a falak maradtak. Mikó Bálint 1919-ben Budapesten halt meg, és mivel nem voltak gyermekei, unokaöccse, Rudnyánszky Sándor örökölte a vagyonát. Mivel a levéltár is elveszett, ő azt mondta, nem érdekli semmilyen egyezség, a birtokot elvette. Annyit sikerült elérni, hogy a házat és az udvart visszaíratták dédapám nevére. Azonban 150-200 holdnyi szántót és legelőt elveszítettek. Dédapámék Dicsőszentmártonba költöztek, ott születtek nagyapámék, akik öten voltak testvérek. Amikor 1940-ben itt magyar világ lett, hazaköltöztek. A házban dédapám egy testvére lakott, de az épület egy része be volt szakadva. 1940-ben dédapám és nagyapám nekilátott a ház felújításának: falakat bontottak le, új tetőt tettek rá, átalakították. Dédapám a második világháború után Magyarországon maradt, nagyapám fiútestvéreivel együtt a házban lakott – idézi fel Tibor.
Ő örökölte az épület egyik részét, amelynek felújítását 2004-ben kezdték el. Később sikerült megvásárolni a ház másik részét is a rokonságtól, így 2015-től újra egy tulajdonosa van az egykori udvarháznak.
Sok viszontagságot megértek e ház lakói – derül ki Tibor szavaiból –, az ötvenes években például a ház egy részében a falu számára pingpongtermet alakítottak ki, a kaput ledeszkázták, amit szülei nem használhattak.

Egy csíkszentkirályi udvarház története
Fotó: Balázs B. Árpád

A régészeti ásatásoktól a falkutatásig

A felújítás során – mesélik – minden szobában nyitottak egy szelvényt, éveken át zajlottak a Darvas Lóránt régész által vezetett ásatások, nemcsak a házban, hanem az udvaron is. Ezek nyomán a ház egyik felében találták meg először az 1580-as évekből származó érmét, amely a füstszoba maradványai között rejtőzött. Később, amikor a ház másik részében is sor került ásatásokra, egy 1505-ös Ulászló-érme került elő, amely az adott épületrész keletkezését datálhatja. Ez alapján a jelenlegi konyha és dolgozószoba az 1500-as évek legelején épült, így ezek már több mint 500 évesek. A ház többi részét az 1650-es évek környékén építették hozzá. Egykoron tipikus csíki udvarház állt itt: négyszobás, kéttraktusos, egykéményes. A ház közepén egy füstszoba volt, ahová a környező négy nagy szoba füstjét vezették be, és onnan egy kéményen keresztül távozott.

Egy csíkszentkirályi udvarház története
Fotó: Balázs B. Árpád

– A nappaliban egy nagy szelvényt nyitottak, innen kerültek elő régi kályhadarabok. Ezek mintái alapján készítette el László Károly keramikus a csempéket, Tibi pedig Budapesten megkereste Sabján Tibort, aki a Csíki-medencére jellemző kályhatípusok szakértője is volt, és az ő javaslatára készült el ez a lábas csempekályha – mondja Gabriella, miközben a nappali közepén állva megcsodálom a kályhát.
A házban körülbelül 1650-ben épült egy benti vécé, amelyet későbbi átalakítások során 17. századi kályhacsempedarabokkal tömtek be. Ezekből többládányi került elő az ásatások során – mondják a háziak.
A falkutatás is hozott meglepetést: a tisztasági meszelés rétege 2-3 centiméter vastag volt, és jól látszott, hogy az egyes korokban milyen színeket és mintákat használtak. A háziak minden rétegből megőriztek egy darabot az utókornak.

Egy csíkszentkirályi udvarház története
Fotó: Balázs B. Árpád

A 40-es években az ablakokat négyszögesítették, eltüntették a boltíveket, a gerendás mennyezetet bedeszkázták és bevakolták, a kőházra később kívülről cementes vakolat is került. A felújítás során azonban meglepetésükre előkerültek az ablakok boltívei és a mennyezeti fagerendák, amelyeket Gabriella és Tibor gondosan, darabonként tisztítottak meg. Ahol régi falalapokat találtak, oda építették az új falat is – mesélik –, sőt visszakerültek az eredeti hatszemes ablakok is.
A Vámszer-rajz segítségükre volt a régi házbeosztás tisztázásában, amelyet végül a régészeti ásatás többnyire igazolt is. A jelenlegi tornác kialakításában és a minta kifaragásában régi fotókat és egy megmaradt oszlopot használtak fel, amely a ház egy másik bejáratánál levő tornácból származott, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy a jelenlegi tornác korhűen elkészüljön.

„Jó érzés itt lakni”

A ház fűtése rendhagyó módon van megoldva: fal- és padlófűtést alkalmaztak, azaz 4,3 milliméteres vékony csöveket rejtettek el a vakolat alatt. Ezenkívül a ház minden helyiségében bőségesen hagytak teret kályhák építésére is. A jelenlegi dolgozószoba különlegessége, hogy a boltíveket fából építették vissza, mivel a falak sérültek, és ez a megoldás tűnt a legbiztonságosabbnak.
Az egyedi bútorzat, amely tökéletesen illeszkedik a ház hangulatához, egy csíkszeredai asztalos, Albert János keze nyomán született.
– Jó érzés itt lakni. A soron következő munkálatokat minden apró részletében végiggondoltuk százszor. Amikor készítettük az ajtókat, múzeumba is elmentünk, megnéztük, hogy ott milyen típusú ajtók vannak, milyen a vasalat, a kilincs, milyenek az ablakok. Mindent fotóztunk, majd itthon lerajzoltuk milliméteres papírra. Arra törekedtünk, hogy a belső terekben is minden mindennel harmonizáljon, okosan kellett gazdálkodni a nagy beltérrel – jegyzi meg Gabriella.

Egy csíkszentkirályi udvarház története
Fotó: Balázs B. Árpád

Nevetve mesélik, hogy az ajtóvasalatokat és kilincseket egy barcelonai kirándulásról hozták, amit nem találtak meg, azt kovácsoltatták.
Talán nem is csoda, hogy minden lépésüket nagy körültekintéssel tették, hiszen gyermekeik a Bors család 17. generációjához tartoznak, akik itt találtak otthonra. A házaspár mosolyogva jegyzi meg, hogy ők tulajdonképpen 10. fokú unokatestvérek, hiszen őseik évszázadokkal ezelőtt már találkoztak: az 1600–1700-as évek fordulóján Székely György feleségül vette Bors Zsófiát. Gabriella székely ősei Felcsíkon és Kászonban voltak alkirálybírók, Tibor ősei pedig Alcsíkon töltötték be ugyanezen tisztséget.
A bejárati kaput egyébként 2006-ban újították fel, és rajta négy évszám látható (1585, 1798, 1981, 2006).
– Amikor nagyapám 1981-ben felújította, azt mondta, hogy úgy írta vissza a feliratokat, ahogy azok korábban is szerepeltek. Sajnos olyan fotó a kapuról nem maradt fenn, amely egyértelműen tisztázná ezt a kérdést. Az 50-es évekből maradt meg fotó, mi pedig a felújításkor az alapján készítettük el például a nyílókat – ecseteli Tibor.
Búcsúzáskor még megmutatnak egy, az 1800-as évek második felében készített alumíniumserleget, amely csupán eszmei értékkel bír, de ők nagy becsben tartják. Talán egy fogódzó, a folytonosság szimbóluma lehet számukra.

Egy csíkszentkirályi udvarház története
Fotó: Balázs B. Árpád



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!