Mitől értékesek a műemlékek?
A műemléknek számtalan értéke van, megannyi szempont és megközelítés, ilyenek a történeti, azaz régiségértékek, esztétikai, vagyis szépészeti kvalitások, etikai értékek, mint például aminőket a valamilyen személyiséghez köthető szülőházak, események emlékházai hordoznak. Van még egyediségérték, vagyis valami fontos, amiből több hasonló már nincs, és így tovább. Ezeket az értékeket a társadalom nagyjából ismeri és jó esetben fontosnak is tartja. Karbantartják, követik sorsának alakulását, beélik a műemléket hasznos tevékenységekkel. De vannak esetek, amikor az emberek nem tudnak minderről semmit, nemtörődömségből vagy bárgyú tudatlanságból egyszerűen nem ismerik fel a műemlék értékét, a sok közül egyet sem. Ilyenkor a műemlék lassú elmú­lásra van ítélve, mintegy önmagát lebontja az idő múlásával. És végül vannak a leggonoszabb esetek, amikor más szempontok győzedelmeskednek, amikor a műemléket az ingatlanfejlesztés gátjának látják, helyi vagy egyetemes kultúrától idegen beruházói megfontolásokból. Ez az általában cinikus és törtető hozzáállás a társadalmat is fertőzi, cinkossá teszi az értékrombolásban. Ilyenkor pusztítják programszerűen a múltat. A műemlék tehát lehet megbecsült társadalmi érték, mely hozzájárul az önazonosságunk, büszkeségünk megfogalmazásához, vagy elfelejtett kallódó, romlásra ítélt dolog, társadalmi veszteség. Az eltörölt, nem becsült múlt mindenképpen társadalmi csapda, mert felelőtlen, globalizált és relativizált, egyben amnéziás állapothoz vezet. A törvény, mint az lenni szokott, majdnem tökéletes, alkalmazása viszont hiányos, alulfinanszírozott, ezért a műemlékekre leselkedő veszélyek állandóan fennállnak.

Mire érzékenyek a műemlékek?
A régi házak alkotóanyaga folyamatos pusztulásban van. Ez természetes, hiszen az anyagok elöregednek, megkopnak, megáznak, megfagynak, a szél erodálja, a nap kiszívja őket. Ezekhez a károsító tényezőkhöz kapcsolódnak a biológiai jelenségek, a penészedés, gombásodás, algásodás, madárürülék. Adódik tehát, hogy javítani, cserélni kell ezeket a károknak kitett anyagokat. Logikusan nézve a műemlékben az eredeti és hiteles anyagok fogynak, az új anyagok szaporodnak. Nem mindegy tehát, hogy beavatkozás során az új anyagok milyen mértékben jelennek meg, mennyire odavalók, kompatibilisek, és hogy a beépítésük mennyire szakszerű, követi-e a hagyományos mesterségbeli tudást, netán kontármunka, vagy idegen, szervetlenül illeszkedő technológiák eredménye. Egy jó, hozzáértő beavatkozás fenntartja a műemlék hitelességét, egy rossz beavatkozás képes megmásítani, eltorzítani az emléket, hiteltelenné vagy hazugsággá alakítani a tárgyat. Az alkalmas műemlékvédő úgy dolgozik, mint a jó tündér: helyrehoz, de a beavatkozása nem vevődik észre. Ugyanakkor, minden beavatkozás hasonlatos egy sorsdöntő műtéthez. A „beteg”, vagyis a műemlék nagyon kitett a beavatkozás idején minden tévedésnek, rossz szervezésnek. Felelős magatartással a műemlékvédő nem a kivégzőosztag parancsnoka, a műemlék igényeit tartja szem előtt, kerüli a hosszas feltárást, kibontást, állványozást, nehogy a sikeres „műtét” során a „beteg” meghaljon.

Hogyan menthetők a műemlékek?
Bármit is szeretnénk tenni, egy hatalmas „úrral” ütközünk, a társadalom mentalitásával. Ha művelt és igényes az emberi közeg, szinte magától megy minden a jó irányba. Ellenkező esetben azt látjuk, ami döntően ma is van, az emberek által létrehozott műemlékek veszélyben vannak, elsősorban éppen az emberek miatt. Az eredményes műemlékvédelemhez szükséges az értékek folyamatos tudatosítása, a jól nevelt társadalom kontrolljával. Bármilyen jó szándék vezérli a műemlékmentőt, ha nem szövetkezik a jó irányú hordozóprogramokkal, nem integrálódik ezekbe, egyedül marad. Hasonlóan fontos a megfelelő használat biztosítása. Egy kihasználatlan, frissen helyreállított műemlék a társadalom számára pocsékolás. Visszatérve a hordozóprogramokra, ezek lehetnek oktatási, turisztikai, egyházi, gazdasági és nem utolsósorban szociális programok. Mindenki nyerhet abból például, ha egy szociálisan elmaradott vidék kallódó embereit kiképezik hagyományos munkamódszerekre, és ezt a szerzett tudást a műemlék-helyreállításban hasznosítják. Szemben a nagyipari technológiákkal, a kézműves munka, mely a műemlék-helyreállításban különösen helyes és elvárt, olyan keresetet biztosít, amelyből a családok profitálnak.