Ahhoz, hogy megismerjük a Csíksomlyón élő Mátéffy Mária és férje, Győző otthonát, egy rövid kis időutazást kell tennünk, tudomást szerezve arról a családi háttérről, amelynek köszönhetően a ház több generáció számára is fontos szerepet játszott.
– A házat a férjem nagymamája, Pálffy Etelka kapta nász­ajándékba az édesapjától, Pálffy Andrástól, aki főjegyző volt Somlyón. Etelka Márkos Sándorhoz, a segédjegyzőhöz ment férjhez, és ők költöztek ide, négy gyermekük született. Etelka (mindenkinek Etu néni), a legnagyobbik gyermek Magyarországra ment férjhez, ezért az állam egynegyed részét a hagyatékának kiszakította, András (Bandi bácsi) volt a második gyermek, Ella-Ida (Győző édesanyja) a harmadik, és Piroska. A házba, szüleik mellé, férjhezmenetele után Ella mamáék költöztek, öt gyermekük született, köztük a férjem. Apósom, Mátéffy Győző, aki nemesi származású volt, a csíksomlyói KALOT Székely Népfőiskolán kezdett el tanítani Szervátiusz Jenő szobrásszal egy időben. Mi a férjemmel 1988-ban költöztünk ide, akkor egy kisebb szabású felújítást végeztünk, mert eléggé megviselte a házat az idő múlása. Ez tulajdonképpen a rokonoktól megvásárolt és egy kis részben örökölt porta – meséli Mátéffy Mária.  

Fontos évszámok: 1881, 2012

Ma már körültekintőbbek lennének a felújítás, átalakítás során – derül ki a házaspár szavaiból. Maguk is elismerik, tudatában voltak annak, de szakemberek is felhívták a figyelmüket, hogy ez egy építészetileg értékes ház, amelyet nem szabad semmilyen módon alakítani, ám az akkori élethelyzetük megkövetelte a lakás bővítését, hiszen két családnak adott otthont. A ház fehérre meszelt kéménye büszkén őriz két dátumot: 1881, az építés időpontja és 2012, amikor is egy nagyobb szabású felújításon esett át.

Tímár Viktor bácsi ajándékai

Miközben a házat csodálom – egyelőre kívülről –, a vele szemközt kialakított nyári konyhában ülök. Természetesen ennek is van története, és itt nemcsak az épületre gondolok, hanem a berendezési tárgyakra is. A házzal szembeni csűr egy részét az ötvenes években bontották le, a megmaradt épületet alakították át vendéglátóim, meghagyva az istállórészt, és a régi faelemeket felhasználva bővítették, azzal a szándékkal, hogy benne lovakat tartsanak. Tartottak is, egy ideig, ám mára már a lovaknak hűlt helyük, én viszont egy tágas, rusztikus stílusú, kényelmes nyári konyhában találom magam. Itt zajlanak nyári időszakban a nagy családi ebédek.

– Az a fontos, hogy itt mindenki jól érezze magát – mondja a ház asszonya, miközben szemügyre vesszük a berendezést.
Majdnem minden tárgynak van története, többségében örökölt, ajándékba kapott darabok, amelyekhez lelkileg kötődnek az itt lakók. Rögtön a bejáratnál egy díszes és színes láda kelti fel az érdeklődésemet. Mint kiderül, az 1887-ből származó ládát Tímár Viktortól Mária kapta ajándékba.
– Félig gyimesi származású vagyok, édesapám gyimesbükki, 13 éves koromig Gyimesben éltem. Nagyon nagyra becsülöm nemcsak ezt a ládát, hanem a szintén Hidegségről kapott kendőszeget, is, ami a nagy ház konyhájában van. De majdnem minden darabhoz kötődöm. A dagasztóteknő például az édesanyámé volt, a szekrény tetején lévő vagy a falra kifüggesztett használati eszközök egy része Gyimesből van. Vagy örököltem, vagy éppen valaki kidobta és én megmentettem – részletezi.

Szépen megfér egymás mellett a fa vajköpülő, a kendernyüvő eszközök és a sarokban meghúzódva, csendesen figyel Mária gyimesi ütőgardonja. Mivel az épület nincs szigetelve, télen nem használják, ám amint a tavaszi napsugarak egyre jobban ébresztik a természetet, birtokba veszi a nagy család a kényelmes nyári konyhát.
– Édesanyám Madéfalván született, így a madéfalvi házból is vannak itt régi dolgok, amiket elhoztam, és amikor itt teszek-veszek, az anyai nagyszüleim is eszembe jutnak néha – mondja.

Polgári bútorok és gyimesi hagyaték egy helyen

Sajó, a vizsla és Gömbi, a bichon-puli keverék kíséretében átsétálunk az udvaron lévő hatalmas fák árnyékában méltósággal várakozó házba. A tornácot beépítették, a házban három szoba és konyha van kialakítva, tágas, magas mennyezetű helyiségek. A gondosan felújított ház tele van történetekkel, a berendezés, a bútorok és a tárgyak mind-mind a régi idők emlékét idézik. Érzékelhető, hogy vendéglátóim számára mennyire fontosak az emlékek, a családi történetek.

Jól megfér itt egymás mellett a már korábban említett gyi­mesi kendőszeg és az örökölt vagy vásárolt polgári bútorok, kiegészítők, a Szászföldön tömör fából készített oszlopos, baldachinos ágy és a hozzá tartozó bútordarabok.
– Ha magam vagyok, akkor is sokszor eszembe jutnak azok az emberek, akikhez egy-egy tárgy köthető, de ha egy vendégnek mesélek, aki először jár nálunk, akkor még jobban felerősödnek bennem ezek az érzések, és ha beszélhetek róluk, akkor igazán úgy érzem, mintha éppen kapcsolatban lennék korábbi tulajdonosaikkal. Szeretem és vigyázok ezekre a tárgyakra. Nyilván sok mindenkit nem ismertem közülük, mert a legtöbb a férjem családjához kötődik, de megtanultam megbecsülni és szoktam értük imádkozni is – jegyzi meg mosolyogva Mária, akit a Csík LEADER Egyesületnél kifejtett értékőrző munkája is arra kötelez, hogy a mindennapjait is ennek szellemében élje.

A kritika is, amit megfogalmaz, mondván, hogy mit csinálnának ma másként, az is abból fakad, hogy utólag sok mindent másképp lát az ember – mondja. És nap mint nap tudatosul benne az is – magyarázza –, hogy használati tárgyaink milyen sokkal túlélnek bennünket, általuk milyen nagy hatással lehetünk a következő generációkra, és éppen ezért mennyire fontos, hogy mit hagyunk hátra az utókornak.

– Fontos, hogy ne bóvlira költsük pénzünket, forrásainkat, energiánkat, hanem időtálló dolgokra. Sokan mondták, hogy ezt a házat úgy, ahogy van, le kell bontani, és egy szép új házat kell építeni helyette. Persze kérdés az, hogy kinek mi a szép. Mi ezt a házat nagyon megszerettük és szeretjük, ragaszkodunk hozzá – hangsúlyozza, és szeretettel végigsimít a konyha több mint százéves asztalán.

Szándékában áll mintegy hagyatékként készíteni unokáinak, dédunokáinak egyfajta nyilvántartást arról, hogy az őket körülvevő tárgyi emlékek melyik ágról, kitől maradtak a családra.
– Etelka nagymama, a ház első tulajdonosa sok saját festményt hagyott ránk, s noha alá vannak írva, én felcímkéztem, hogy akinek a kezébe kerül, majd tudja, kitől származik. Fontos, hogy a történeteket továbbadjuk. Itt minden közel áll a lelkemhez, de ha választanom kellene, az igazi paraszti kultúrához tartozó gyimesi bútorok, például az 1887-ből való csángó láda éppolyan kedves számomra, mint a konyhában lévő diófából készült, hatszemélyes asztal, ami egy igazi polgári bútordarab. A tárgyak mellett fontos az általuk képviselt kor, annak szellemisége, amit mi is próbálunk őrizni, majd továbbadni – mondja búcsúzóul.

A régi idők tisztelete az, ami körbelengi ezt a csíksomlyói udvart, a házat, itt az örökséget nem csupán megőrzik, hanem folyamatosan tovább éltetik.