Újabb, július elsejétől érvényes lazító intézkedésekről döntött a kormány

HN-információ
Újabb lazító intézkedések bevezetéséről döntött csütörtöki ülésén a kormány – jelentette be a kabinet ülését követően a miniszterelnök. Florin Cîţu elmondása szerint többek között döntés született arról, hogy mind a zárt térben tartott, mind a szabadtéri sportrendezvények esetében a helyek 50 százalékát foglalhatják el a nézők. Egy másik intézkedés értelmében a szabadtéri előadásokon, koncerteken, fesztiválokon és kulturális rendezvényeken legtöbb 2500-an vehetnek részt. Ez a létszám csak abban az esetben haladható meg, ha valamennyi résztvevő be van oltva koronavírus ellen. Emellett kötelező a védőmaszk viselése, és személyenként egy négyzetméteres helyet kell biztosítani a résztvevőknek. Az esküvőkön, keresztelőkön és más magánrendezvényeken szabadtéri helyszín esetében 150-en, zárt térben legtöbb 100-an vehetnek részt korlátozások nélkül. Zárt térben 300-ra növelhető a létszám, ha a meghívottak megkapták az oltást, negatív tesztet tudnak felmutatni, vagy igazolják, hogy átestek a betegségen. A gazdasági egységek hajnali 2 óráig tarthatnak nyitva, ugyanakkor a bárok, klubok, diszkók kapacitásuk 70 százalékával működhetnek, amennyiben minden vendég be van oltva. Egy másik döntés értelmében a szállodák, panziók és más kereskedelmi szálláshelyek befogadóképességük 100 százalékát kihasználhatják, megszűnnek az ezzel kapcsolatos eddigi korlátozások – mondta a miniszterelnök. Raed Arafat belügyi államtitkár hozzátette, a különböző képzések, műhelygyakorlatok esetében zárt térben 150, szabadtéren 200 fő a megengedett maximális létszám, a konferenciákon pedig legtöbb 150-en vehetnek részt, ha biztosított a két négyzetméteres felület személyenként.

 HN-információ



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!