Továbbra is jár vasúti kedvezmény a nappali tagozatos egyetemi hallgatóknak

Az akkreditált felsőoktatási intézmények harmincévesnél fiatalabb nappali tagozatos hallgatói egész évben vasúti utazási kedvezményben részesülnek valamennyi belföldi vonatjárat másodosztályán – jelentette be hétfőn a CFR.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 1 perc
Továbbra is jár vasúti kedvezmény a nappali tagozatos egyetemi hallgatóknak
Illusztráció Fotó: László F. Csaba

A román állami vasúttársaság közleménye szerint az egyetemisták 90 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak jegyeket és havi bérleteket, amelyekkel legtöbb 300 kilométert utazhatnak korlátlanul. A félárva és árva, valamint az állami gondozásban vagy családi típusú otthonokban nevelkedett diákok 100 százalékos kedvezményben részesülnek, korlátlan számú utazással, legfeljebb 300 kilométeres távolságig. Az első osztályú vagy hálókocsis utazáshoz a diákoknak ki kell fizetniük a viteldíj-különbözetet. Idén december elsejétől csak a 2024–2025-ös tanévre kiállított diákigazolvány alapján szerezhetnek be kedvezményes árú vagy ingyenes vasúti jegyet és bérletet a hallgatók.

A kedvezményes árú jegyek és a bérletek a CFR applikációján keresztül, online is beszerezhetők. Ehhez a hallgatóknak a regisztrálás után meg kell adniuk a felsőoktatási intézmény és a diákigazolványuk adatait. Miután az egyetem megerősítette az adatokat, a diákok e-mailben megkapják a hallgatói azonosítót, amellyel online megvásárolhatják a jegyeket – idézte a közleményt az Agerpres hírügynökség.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!