Több mint száztízezren vettek részt idén a Vibe Fesztiválon

Több mint száztízezren vettek részt az elmúlt hétvégén Erdély legnagyobb magyar zenei fesztiválján, a marosvásárhelyi Vibe Fesztiválon – közölték hétfőn a szervezők.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 1 perc
Több mint száztízezren vettek részt idén a Vibe Fesztiválon
Fesztivál. Nem panaszkodhattak az érdeklődés hiányára a szervezők Fotó: Vibe Fesztivál / Fb

Közleményükben azt írták, hogy a hétfőn reggel zárult fesztivál öt napján 112 600 résztvevő fordult meg, így a Marosvásárhelyen és a szomszédos Marosszentgyörgyön tartott zenei rendezvény idén is tartotta növekedési ütemét.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


„A számok azt mutatják, hogy a Vibe továbbra is növekvő pályán van, hiszen évről évre egyre nagyobb érdeklődést vált ki” – idézte a közlemény Rés Konrád Gergely főszervezőt, aki szerint a fesztiválozók az öt nap alatt nagyszerű produkciókat láthattak, a legnagyobb érdeklődés Jason Derulo amerikai énekes és zeneszerző szombati koncertjét övezte.


A hatodik alkalommal megszervezett Vibe-ot új helyszínen tartották,

amely lehetővé tette, hogy a fesztiválváros összefüggő térben épüljön fel, a különböző színpadok és rendezvényhelyszínek elérhető közelségben legyenek egymáshoz.
Az öt nap alatt a résztvevők 120 színpadi produkciót láthattak, a VIBE Koli X BCR-ben 68, a Fashion Cornerben 27 meghívott tartott előadást vagy műhelyfoglalkozást.

Idén először vissza lehetett váltani a helyszínen az újrahasznosítható hulladékot, összesen 5450 italcsomagolást gyűjtöttek össze.

Szintén újdonság volt, hogy a marosvásárhelyi Víkendtelep és a koncerthelyszín között elektromos biciklit lehetett bérelni, közel ezren éltek a lehetőséggel. A Vibe Fesztivál következő kiadását 2025. július 3-6. között tartják – idézte a közleményt az MTI.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!