Románia felé tartanak a menekültek?

HN-információ
Ha Horvátország lezárja határát Szerbiával, a migránsok nagy valószínűséggel Románia felé veszik az irányt, ahonnét ismét be tudnak majd jutni Magyarország területére. Erről a Jutarnji List című horvát napilap cikkezett annak kapcsán, hogy Zágráb kerítés építését tervezi a szerb határra. A tervek a lap jól értesült forrásai szerint már elkészültek, és a kerítést akár 14 nap alatt felépíthetik. Ha Szlovénia és Ausztria drasztikusan csökkenti a migránsok fogadását, Horvátországnak nincs más választása, minthogy meggátolja az illegális bevándorlók Szerbiából való beáramlását az országba, ebben az esetben pedig akár kerítést is hajlandó építeni szerbiai határán – írta a Jutarnji List című horvát napilap. Mint ismert, Horvátország megnyitotta Szerbiával közös határát a migránsok előtt kedden néhány perccel déli 12 óra előtt, így az a 2-3 ezer ember, aki a Berkasovo–Bapska átkelőnél várt arra hétfő este óta, hogy átkelhessen, beléphetett Horvátországba. Erre azután kényszerültek a horvát hatóságok, hogy az éjszakára lezárt határátkelőhelyen a reggeli nyitás után csak kisebb, nagyjából 50 fős csoportokban engedték át a migránsokat. A szerb–macedón határ felől folyamatosan érkező emberekkel a számuk azonban időközben néhány ezerre nőtt. A délelőtt folyamán egyre nőtt a feszültség, végül a migránsok elkezdték eltolni a határon állított akadályokat. Mivel a horvát rendőrök ezt nem tudták megakadályozni, inkább beengedték a 4-5 ezer embert az országba.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!