Plágiumgyanú: lemondott a kutatási miniszter

HN-információ
Lemondott tisztségéről Florin Roman kutatási miniszter – jelentette be szerdán a kormány sajtóirodája. Korábban a kabinet szóvivője, Dan Cărbunaru azt nyilatkozta, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök felszólította Romant, tisztázza az őt ért plágiumvádakat, illetve a személyével kapcsolatban felmerült egyéb vádakat. A központi sajtó által közölt információk szerint Florin Roman egy gyulafehérvári felsőfokú tanintézetnél végzett el egy rövid ciklusú egyetemi képzést, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen záróvizsgázott és kapott oklevelet, ez azonban nem egyenértékű azzal, hogy a BBTE-n végezte tanulmányait, ahogyan az az önéletrajzában szerepel. A szerdai kormányülés után Dan Cărbunaru azt mondta, a kabinet ülésén nem esett szó a Florin Romant ért újabb vádakról. „A lemondás egyoldalú gesztus” – nyomatékosította a szóvivő. „Ma (szerda – szerk. megj.) benyújtottam lemondásomat, köszönetet mondva a miniszterelnöknek és a kormánycsapatnak. Amikor a fehérből fekete lesz, amikor minden szavadat kiforgatják, és már mandátumod első napján meglincselnek, az már túl sok. Nem szeretném, hogy ez a botrány befolyásolja a kormány munkáját” – írta Facebook-bejegyzésében Roman. Hozzátette, bepereli Dacian Cioloşt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökét, aki szerinte „ráragasztotta a plagizáló címkét, anélkül, hogy bármiféle bíróság vagy bizottság döntött volna a plágiumváddal kapcsolatban”. Azoknak pedig, akik – meglátása szerint – anyagi megfontolásokból akarták eltávolítani a kutatásért és digitalizációért felelős minisztérium éléről, azt üzente, hogy „nyertek”. Mint írta, nem sikerült őt bűncselekményekkel megvádolniuk, emiatt az önéletrajzában levő rendellenességekre hivatkozva érték el, hogy lemondjon.

Agerpres





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!