Évtizedes viták és előkészületek után hétfőn hivatalosan megnyitották Berlinben a második világháború után a hazájukból elüldözött németek történetét feldolgozó dokumentációs központot és múzeumot.   A második világháború utolsó hónapjaitól kezdve először a leginkább az etnikai tisztogatás fogalmához hasonlítható úgynevezett vad üldözés, majd a szervezett, tervszerű kitelepítés révén néhány év alatt 14 millió német kényszerült otthona, hazája elhagyására és vagyona hátrahagyására a jelenlegi Németországtól keletre fekvő térségben, amelybe Magyarország is tartozik. A Németország jelenlegi területére üldözött vagy telepített németek története a kilencvenes évek végétől került a németországi nyilvánosság fő témái és az úgynevezett emlékezetpolitika kérdései közé. A fejlemény feszültséget okozott Németország és a kelet-közép-európai térség egyes országai közötti viszonyban, a többi között az esetleges jóvátételi, kárpótlási követelések körüli aggodalmak miatt. Az évtizedekig eltemetett ügy a németországi nyilvánosságban is sok vitához vezetett, mindenekelőtt azért, mert a náci múlt feldolgozásának addigi folyamatában a németek rendre elkövetőként, tettesként jelentek meg és nem áldozatként. Az üldözöttek emlékének méltó megőrzése körüli viták eredménye a Menekülés, elüldözés, megbékélés dokumentációs központ (Dokumentationszentrum Flucht, Vertreibung, Versöhnung) elnevezésű intézmény, amely a huszadik századi és jelenkori kényszermigráció összefüggéseibe ágyazva mutatja be fő témáját. Ez legfőképpen azt jelenti, hogy nemcsak az üldözött németek sorsát - és az új hazában letelepedés és beilleszkedés megpróbáltatásait – mutatják be, hanem más menekülthullámok történetét is. Így például az intézmény állandó kiállításán bemutatnak az egykori Jugoszlávia területéről a délszláv háborúk elől a kilencvenes években Németországba menekülő embereket is, és egy Damaszkuszból 2015-ben elmenekülő fiatal történetét az okostelefonjával a Németországba vezető úton rögzített felvételek alapján. Az intézmény a német főváros központjában kapott helyet, a Deutschlandhaus nevű, műemléki védelem alatt álló épületben, amelyben eredetileg – a huszadik század harmincas éveiben - üzletek, irodák és különböző szórakozó- és vendéglátóhelyek működtek. A 2013-ban elkezdett átépítés során csak a külső homlokzat maradt meg, belül úgynevezett látszóbeton-burkolatú tereket alakítottak ki a kiállításoknak, a könyvtárnak és az archívumnak, valamint a többi funkció, köztük a képzés, oktatás számára. Az intézmény ünnepélyes megnyitóján részt vett Magyarország, Csehország és Lengyelország berlini nagykövete, és beszédet mondott Angela Merkel kancellár. Rámutatott, hogy évtizedek alatt érett meg az a felismerés, hogy a hallgatás az elüldözött németek millióiról csak még inkább elszigetelné és kirekesztené őket. Ennek a felismerésnek az eredménye az új intézmény, amelynek révén ki lehet tölteni egy fehér foltot a német emlékezetpolitikában. Kiemelte: „döntő jelentőségű, hogy a németek üldöztetésének történetét nem elszigetelten, hanem az okok és következmények történelmi összefüggéseibe ágyazva” mutatják be. A Németország és a nemzetiszocializmus által a világra szabadított „terror”, a Németország és a nemzetiszocializmus által elkövetett „civilizációs törés, a soá” és a Németország és a nemzetiszocializmus által elindított második világháború nélkül nem várt volna üldöztetés és a kényszermigráció németek millióira – fejtet e ki Angela Merkel.

MTI/hírszerkesztő

    Fotó: www.flucht-vertreibung-versoehnung.de