Marosvásárhelyi repülőtér-felújítás - Szárnyalnának

HN-információ
Nem mond le a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér felújításáról Maros Megye Tanácsa, az idei év legfontosabb prioritásának a nemzetközi járatok újraindítását tekintik. Az ehhez szükséges beruházást készek saját forrásokból állni, ezért a kifutópálya felújítását belefoglalták a 2017-es megyei költségvetési tervezetbe, és 77 millió lejt különítettek el erre a célra. A megyei önkormányzat eredetileg úgy tervezte, hogy bankkölcsönből fedezi a kifutópályán végzendőket. Lenne is lehetőségük hitelt felvenni – Maros megye eladósodottsági rátája alacsony – azonban Péter Ferenc, a megyei önkormányzat elnöke szerint kimerült az állami hitelkeret, egy önkormányzat pedig csak akkor vehet fel bankkölcsönt, ha ezt jóváhagyja a pénzügyminisztérium hitelfelvételekkel foglalkozó bizottsága. A bankhitel felvételére kiírt versenytárgyalás folyamatban van, három bank részéről érkezett ajánlat az önkormányzathoz, ezek most az elbírálási időszakban vannak. Az elindított folyamatot nem függesztették fel, mivel van esély arra, hogy a kormány az év folyamán bővítse a garanciakeretet. „Azt szeretnénk, hogy a beruházást ne kelljen halasztani a kölcsönre való várakozás miatt, ezért döntöttünk úgy, hogy saját forrásokból valósítjuk meg a kifutópálya felújítását. Amennyiben a kormány megnöveli az idei hitelkeretet, a reptéri munkálatokat a bankkölcsönből fizetjük. Ebben az esetben a megyei költségvetésből elkülönített pénzt átcsoportosítanánk más beruházások és kiadások fedezésére” – nyilatkozta a megyei elnök.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!