A Marosvásárhellyel összeépült Marosszentgyörgyön szombaton felavatták az – emlékezetbe fekete márciusként beivódott – 1990-es véres román-magyar összecsapás áldozatainak, sebesültjeinek és meghurcoltjainak az emlékművét. [caption id="attachment_116502" align="alignnone" width="300"] Az 1990-es véres román-magyar összecsapás áldozatainak, sebesültjeinek és meghurcoltjainak emlékműve Fotó: MTI/Kiss Gábor[/caption] A helyi római katolikus és református temető határán felállított emlékmű magyar, roma és egyetemes jelképekkel idézi fel, hogy 31 évvel ezelőtt a marosszentgyörgyi magyar ajkú romák a megtámadott marosvásárhelyi magyar közösség védelmére keltek. Annak is emléket állít, hogy Marosszentgyörgy lakói úttorlaszokkal próbálták akadályozni, hogy a távoli falvakból hozott felhergelt román parasztokat szállító autóbuszok és teherautók Marosvásárhelyre jussanak. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes ez alkalomra küldött üzenetét Tóth László csíkszeredai magyar főkonzul olvasta fel. Semjén Zsolt felidézte: a marosszentgyörgyieknek köszönhető, hogy nem lett még nagyobb a tragédia, nem lett még több áldozat. Ők „mérsékelték a pusztítást”, és az akkori hatóságok köszönet helyett „megtorló intézkedéseket hoztak ellenük”, közülük hat személyt be is börtönöztek. Megemlítette: a hat helyi áldozatból három magyar, három magyar-roma, három katolikus, három pedig református vallású volt. Úgy vélte, hogy az emlékmű azt bizonyítja: „magyarként és romaként, katolikusként és reformátusként is csak emberek vagyunk, közös a sorsunk, közös az életünk. Egymás hitét és identitását tisztelve lehet közös a jövőnk is”. Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere úgy értékelte: az emlékmű főhajtás minden marosszentgyörgyi előtt, aki védte magát, a családját és Marosvásárhely kapuját. – Fejet hajtunk azok előtt is, akiket meghurcoltak, megvertek, bebörtönöztek – mondta az elöljáró. – Fejet hajtunk minden honfitársunk előtt, aki 1990 fekete márciusában bátran szembeszállt a megfélemlítőkkel. A polgármester kijelentette: azért állították az emlékművet, hogy a fekete március soha ne ismétlődhessen meg, és a különböző népek békében, egyetértésben élhessenek együtt. A magyar Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin üzenetét tolmácsoló Szakács Ferenc Sándor, az államtitkárság koordinátora felidézte a szállóigévé vált 1990 márciusi jelszót: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok”. Azt hangsúlyozta: a magyar ajkú romákra az erdélyi magyarság is erőforrásként tekint, hiszen ez a közösség nagy mértékben hozzájárul a magyar iskolák fenntartásához, a magyar kultúra megőrzéséhez. „A magyarországi és a határon túli magyarság összetartozásának ki kell terjednie a magyar ajkú cigányokra is” – üzente levelében a helyettes államtitkár. Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta: a magyar közösség 31 éve várja annak a kiderítését, hogy kik a felelősek a közösséget ért támadásért, 31 éve várja az igazságszolgáltatást. 1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelt román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy „védjék meg” a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát, súlyosan bántalmazták Sütő András írót. A magyarellenes pogromkísérlet másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. A magyar tüntetők a segítségükre érkező cigányokkal kikergették Marosvásárhely főteréről a husángos román parasztokat és a velük szimpatizáló marosvásárhelyi román tüntetőket. Az összetűzéseknek 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sebesültje volt. Az események után a román igazságszolgáltatás kizárólag a magyar ellenreakciót vizsgálta, csak magyarok és romák ellen emelt vádat. A bíróság közülük két embert tíz, egyet hat, a többit pedig két, illetve egy év börtönbüntetésre ítélte. A marosvásárhelyi fekete márciusra hivatkozva alakította újra a bukaresti kormányzat a román belügyi titkosszolgálatot, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI). A korábbi titkosszolgálat, a kommunista politikai rendőrségként működő Securitate a diktatúra bukása után megszűnt. A véres etnikumközi összecsapás és a részrehajló felelősségre vonás erős kivándorlási hullámot indított el a magyarok körében, amelynek következtében kisebbségbe került a marosvásárhelyi magyarság.   Közteret neveznének el Puczi Béláról [caption id="attachment_116480" align="alignnone" width="300"] Puczi Béla Fotó: romavilag.hu[/caption] Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere kezdeményezte, hogy a magyar fővárosban közteret nevezzenek el Puczi Béláról, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette. Karácsony Gergely pénteken a Facebook-oldalán jelentette be a kezdeményezését. Közölte, több roma szervezet kérte, hogy Puczi Béla nevét viselje egy köztér a fővárosban. A főpolgármester úgy fogalmazott: mindig borzalmas tettek és következmények származnak abból, ha felsőbb hatalmak bármilyen indokból megosztanak egy országot, és gyűlöletbeszéddel egymás ellen fordítanak embert és embert. „A múlt hibáiból tanulnunk kell, legfőképpen úgy, hogy szembenézünk” velük – tette hozzá. Hangsúlyozta, Puczi Béla igazi hős volt, akit kora nem tudott méltóképpen tisztelni. Reméli – tette hozzá Karácsony Gergely –, azzal, hogy közteret neveznek el róla, „megadjuk azt a megbecsülést, amelyet még életében érdemelt volna”. A főpolgármester a történteket felidézve azt írta: 1990. március 20-án tízezer magyar gyűlt össze Marosvásárhely főterén, hogy békésen igazságot követeljen. Előző nap helyi lakosokból álló felbőszített tömeg támadt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházára, több magyar és erdélyi származású embert brutálisan megvertek, köztük Sütő András írót is. A tüntetés hírére ismét a magyarokra támadók jelentek meg. A gyermekek és az asszonyok a városháza épületébe menekültek, a férfiak pedig megpróbáltak védekezni a túlerővel szemben. A katonaság körbezárta a várost, de nem segített a bajba jutott magyaroknak. Marosvásárhelyen elszabadult a pokol. A semmiből azonban egyszer csak elhangzott az az azóta már híressé vált kiáltás: "Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!" Egy újabb csapat jelent meg a főtéren, hogy segítséget nyújtson a felbőszült tömeggel szemben. A vezetőjük Puczi Béla volt, magyar származású, cigány nemzetiségű „bozgor”, ahogyan a falujában nevezték, vagyis hazátlan. Puczi Bélát az eset után börtönbe zárták, több hónapig raboskodott. A folyamatos rendőri zaklatások miatt Magyarországra telepedett családjával. Egyedül, nyomorban halt meg 2009-ben Budapesten.