Hirdetés

Lezárnák az EU-s kötelezettségszegési eljárásokat

HN-információ
Az Európai Unió 19 környezetvédelmi kötelezettségszegési eljárást indított a korábbi években Románia ellen, amelyekből hármat lezártak, és további kettőt a parlament által jóváhagyott jogszabályok alapján rendeznek – mondta Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter az RMDSZ Tíz perc Bukarest című anyagában.   Rámutatott azokra az eljárásokra is, amelyek a víz- és csatornahálózat kiépítésére, valamint az erdőkitermelésre vonatkoznak, és mihamarabb le kell zárni. „Amióta kormányon vagyunk, folyamatosan dolgozunk az EU-s irányelvek országos jogrendbe történő beemelésén. Az elmúlt évek kormányai ezt elmulasztották, ezért az Európai Bizottság több kötelezettségszegési eljárást indított Románia ellen. Ezek sokszor pénzbüntetéssel járnak, amelyeket állami költségvetésből kell kifizetni. Ezt nekünk meg kell akadályozni, hiszen jobb célokra is fel tudjuk használni az állam pénzét” – tájékoztatott a környezetvédelmi miniszter. Elmondta, hogy új kerettörvényt fogadott el a kormány, amely az önkormányzatokat szelektív hulladékgyűjtésre kötelezi. „Ahol nem gyűjtik szelektíven a hulladékot, ott a polgármesteri hivatalnak kötelessége lesz felbontatni a szerződést az adott szemétgyűjtő vállalattal és olyan szerződést kötni, amely biztosítja a szelektív hulladékgazdálkodást” – fogalmazott a tárcavezető. Tánczos Barna ugyanakkor arról is beszélt, hogy mit tesz az RMDSZ azért, hogy megfékezze az illegális hulladékszállítmányokat és szemétimportokat. „Idén a belügyminisztériummal közösen több külföldi hulladékszállítmányt lepleztünk le, mint bármikor az elmúlt években. Ezek az akciók azt mutatják, hogy szükség van a jogszabály-módosításra és egy olyan informatikai rendszerre is, amely lehetővé teszi a hulladékszállítmányok valós időben való nyomon követését és törvényességük ellenőrzését” – hangsúlyozta a miniszter. Azt is elmondta, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben az a két miniszteri rendelet, amely a lakott területen garázdálkodó veszélyes medvék azonnali eltávolítását előíró sürgősségi kormányrendelet gyakorlatba ültetését egészíti ki. Ezzel elhárult minden jogi akadálya annak, hogy hatékonyan lehessen fellépni az embereket és javaikat veszélyeztető agresszív medvék ellen a településeken.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!