Lassuló infláció az EU-ban, Románia továbbra is a lista élén
Márciusban ismét csökkenést mutatott az infláció az Európai Unió egészében: az éves szintű drágulás átlagosan 2,5 százalék volt, szemben a februári 2,7 százalékkal – derült ki az Eurostat friss jelentéséből. Ezzel párhuzamosan Románia továbbra is az uniós mezőny élén áll az áremelkedés ütemét tekintve, 5,1 százalékos inflációval.
A legkevésbé Franciaországban (0,9 százalék), Dániában (1,4 százalék) és Luxemburgban (1,5 százalék) változtak az árak. A legnagyobb inflációt Románia mellett Magyarország (4,8 százalék) és Lengyelország (4,4 százalék) regisztrálta.
A februári adatokhoz viszonyítva tizenhat uniós országban csökkent az éves infláció, köztük Romániában is – bár csupán 0,1 százalékponttal. Egy tagállamban nem történt változás, míg tíz országban emelkedett a mutató. Érdekesség, hogy az év második hónapjában Magyarország még Romániát is megelőzte 5,7 százalékos inflációval. A román Országos Statisztikai Intézet külön mérései szerint az inflációs ráta belföldön 5,02 százalékról 4,86 százalékra csökkent márciusban.
Az adatokat részletezve: az élelmiszerek ára 5,1 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékeké 3,84 százalékkal nőtt, míg a szolgáltatások terén 6,99 százalékos emelkedést regisztráltak egy év leforgása alatt. A harmonizált fogyasztói árindex (HICP) alapján márciusban 5,1 százalékos volt a Romániára jellemző éves infláció, míg a havi viszonylatban számított indexérték 100,34 százalékot mutatott.
A 2024 áprilisa és 2025 márciusa közötti időszakban átlagosan 5,4 százalékkal nőttek az árak a megelőző év hasonló időszakához képest. A Román Nemzeti Bank az inflációs várakozásait is módosította: a 2025-ös év végére 3,8 százalékos, míg 2026 végére 3,1 százalékos inflációval számolnak. Ez valamelyest magasabb a korábban becsült értékeknél – írta az Agerpres hírügynökség.