Jövő héten válik hivatalossá, hogy Crin Antonescut támogatja az RMDSZ az államfőválasztáson
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jövő héten hivatalosítja azt a döntését, hogy Crin Antonescut támogatja az államfőválasztáson – közölte szerdán a Digi24-nek nyilatkozva Cseke Attila.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a koalíciós megállapodás alapján a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ közösen támogatja Crin Antonescu jelölését az államfői tisztségre. Az RMDSZ a következő héten hivatalosan is bejelenti, hogy Antonescu lesz a közös jelöltjük.
„Ha az RMDSZ fórumai áldásukat adják erre a javaslatra, hogy Crin Antonescut támogassuk – és szerintem nem lesz gond ezzel, de a statútum szintjén is megtörténtté kell tenni –, akkor támogatni fogjuk a jelöltünket, és természetesen kampányolni is fogunk neki” – idézte az Agerpres hírügynökség Cseke Attila tévényilatkozatát. A fejlesztési miniszter kitért arra is, hogy az Állandó Választási Hatóságnak (AEP) javítania kell a lakosság körében meglévő megítélésén. Hangsúlyozta, hogy az illetékes hatóságoknak – nem kizárólag az AEP-nek – részletesebb tájékoztatást kell nyújtaniuk az elnökválasztás érvénytelenítésének okairól.