Hirdetés

Jó hangulatban tárgyalt a magyar és a román külügyminiszter, bővíthetik a határátkelőhelyek számát

A magyar és a román kormányzat is elkötelezett a kétoldalú együttműködés fejlesztése mellett, amiből mindkét fél sokat profitálhat; tervben van a határátkelőhelyek számának további bővítése is a hosszú várakozási időkből fakadó bizonytalanságok kiiktatása érdekében – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bukarestben. A román külügyminisztérium közleményében megerősítette: a felek elismerően szóltak a román–magyar kétoldalú párbeszéd dinamikus alakulásáról.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 6 perc
Jó hangulatban tárgyalt a magyar és a román külügyminiszter, bővíthetik a határátkelőhelyek számát
Szijjártó Péter. Korábbi felvétel Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Az MTI a minisztérium közleményére hivatkozva azt írta: a tárcavezető a nemrég hivatalba lépett új kormány több tagjával folytatott egyezetései után stratégiai jelentőségűnek nevezte a két ország határát keresztező infrastruktúra fejlesztését.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Ennek kapcsán arra is emlékeztetett, hogy Románia a magyar európai uniós elnökség alatt vált a schengeni övezet tagjává, és ezzel végre megszűnt az ellenőrzés a két ország határán, kiiktatva a hosszú várakozási időkből fakadó bizonytalanságokat.

Üdvözölte, hogy ezzel

mostanra tizenkettőről huszonkettőre nőtt az átkelőhelyek száma, s így az eddigi harminchétről húsz kilométerre csökkent az átlagos távolság az átlépési pontok között.

„Számos helyen meg tudtuk szüntetni azokat a méltatlan állapotokat, hogy lehetett látni a határ túloldalán szemben lévő falut, de ahhoz, hogy meglátogassák a rokonokat, barátokat, ahhoz hosszú tíz kilométereket kellett kerülni” – mondta el a miniszter.

Ugyanakkor kiemelte, hogy

a munka nem ért véget, tovább fog bővülni az átkelők száma, előkészítették az ehhez szükséges megállapodást, illetve megkötötték a szerződést a magyarcsanádi Szent Gellért híd újraépítésére és a Szegedet Temesvárral összekötő vasútvonal megtervezésére is.

„Így a jövőben is az a célunk, hogy minél több ponton, minél gyorsabban, minél egyszerűbben lehessen átkelni Magyarország és Románia határán” – erősítette meg.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy Magyarországnak Románia igen fontos gazdasági partnere, a harmadik legfőbb exportpiaca, az ideirányuló kivitel tavaly újabb csúcsot döntött. Megjegyezte, hogy mára több hazai cég is piacvezetővé vált Romániában, és példaként említette a Molt, a Wizz Airt, a Richtert és a Hellt.

Érintette az energetikai együttműködést is, amely szavai szerint mind a két ország ellátásbiztonságához nagyban hozzájárul, és közölte, hogy megerősítették elkötelezettségüket a kapcsolat még szorosabbra fűzése mellett. A magyar–román interkonnektoron tavaly 1,7 milliárd köbméternyi földgáz érkezett Magyarországra, s Romániában már folyik egy új tengeri gázmező kitermelésének előkészítése, aminek nyomán Közép-Európa újabb forrásokhoz juthat 2027-re, ha minden jól megy – tájékoztatott. „Abban vagyunk érdekeltek, hogy ebben az új helyzetben a földgázkereskedelmi együttműködésünket bővítsük. Az erről szóló tárgyalások már meg is indultak a vállalataink között” – tette hozzá. Valamint kitért arra a projektre is, amelynek keretében

Magyarország Romániával, Azerbajdzsánnal és Georgiával együttműködve zöld energiát tervez importálni a kaukázusi térségből.

Elmondta, hogy most jegyzik be az ezt előkészítő vegyesvállalatot Bukarestben, és már a vezérigazgatót is kinevezték.

A miniszter végül kiemelte, hogy a tapasztalat azt mutatja, hogy amikor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részese a bukaresti koalíciónak, akkor sokkal jobban mennek a dolgok a két ország közötti együttműködésben.

„Ez azért nagyon fontos, mert mind Magyarország, mind Románia, mind a magyarok, mind a románok nagyon sokat tudnak profitálni egy jó magyar–román együttműködésből” – jelentette ki.

Majd leszögezte, hogy

egyértelműen jobb jóban lenni, mint rosszban, és jelenleg kedvezőek a kilátások, ugyanis a román kormány is elkötelezett a kétoldalú együttműködés fejlesztése mellett, és ennek egyik lényeges garanciája a RMDSZ részvétele.

Ennek kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy a párt két fontos tárca, a fejlesztési és a pénzügyminisztérium vezetését is megkapta. „Romániában, a román politikai elitben nem is kérdés, hogy meg lehet bízni az RMDSZ politikusaiban, akik komoly hozzáadott értéket képviselnek a kormányzati teljesítmény szempontjából”– fogalmazott.

Végül az új román kollégájával folytatott tárgyalásával kapcsolatban elmondta, Emil Hurezenauval is a praktikus együttműködésre fogják helyezni a hangsúlyt, s egyetértettek abban, hogy Közép-Európának békére, fejlődésre, stabilitásra van szüksége.

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a román külügyminisztérium közleményt adott ki, amely megerősíti, hogy a felek elismerően szóltak a román–magyar kétoldalú párbeszéd dinamikus alakulásáról, megvitatták a kétoldalú együttműködés helyzetét és perspektíváit, valamint az aktuális európai témákat.

A találkozón Emil Hurezeanu hangsúlyozta, hogy tartalmasabbá kell tenni a kétoldalú együttműködés alapját jelentő román–magyar stratégiai partnerséget.

Kifejezte meggyőződését, hogy a közös munkán és együttműködésen alapuló nyitott, pragmatikus hozzáállás lehetővé teszi a kétoldalú kapcsolatok potenciáljának teljes kiaknázását – számolt be a külügyminisztérium.

A közlemény szerint a felek egyetértettek abban, hogy az egyik fontos közös célkitűzés a kétoldalú gazdasági és ágazati együttműködés fejlesztése és elmélyítése a két ország valamennyi állampolgárát szolgáló közös beruházások megvalósítása révén olyan területeken, mint az infrastruktúra, a közlekedés és az energia. A román miniszter beszélt az Ukrajna orosz inváziója okozta biztonsági kihívásokkal és azok következményeivel kapcsolatos aggodalmakról, megismételve Románia következetes álláspontját a háború ügyében. Emellett ismertette a Moldovai Köztársaság számára nyújtott román támogatásokat, többek között az energia területén.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!