Ingyenes lesz az elektronikus személyazonossági igazolvány

A következő öt évben ingyenes lesz az elektronikus személyazonossági igazolványok kiállítása – döntötte el pénteki ülésén a kormány.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: Kevesebb mint egy perc
Ingyenes lesz az elektronikus személyazonossági igazolvány
Illusztráció Fotó: Belügyminisztérium Facebook-oldala

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint esti sajtótájékoztatóján Mihai Constantin kormányszóvivő elmondta, hogy a 14 évet betöltő személyek ingyen jutnak hozzá az elektronikus személyazonossági igazolványhoz. A díjmentesség a lejárt, megrongálódott vagy elveszített igazolványok cseréjére is kiterjed – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a Kolozsváron elindított kísérleti program keretében eddig mintegy 17 ezer elektronikus személyi igazolványt állítottak ki. Emlékeztetett arra, hogy az elektronikus igazolványok bevezetését az EU helyreállítási alapjából lehívott forrásokból finanszírozza a kormány.
Újságírói kérdésre Constantin elmondta, hogy az országhatárt a következő fél évben is át lehet lépni a hagyományos személyazonossági igazolványokkal. Arra a kérdésre már nem tudott válaszolni, hogy mikor terjesztik ki az elektronikus igazolványok kiállítását az egész országra.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!