A honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett áldozatos munkájáért tüntette ki Magyarország Honvédelmi Minisztériuma szombaton délelőtt a csíkszentimrei Lukács Gergelyt. A 93 éves veterán a második világháború alatt és az után összesen hét és fél évet volt távol otthonától. [caption id="attachment_6860" align="aligncenter" width="620"] Brencsi Attila átadja az elismerést az idős honvédnek. ElégtételFotó: Hargita megye tanácsának Sajtószolgálata[/caption] [dropcap]L[/dropcap]ukács Gergely Csíkszent­imrén született 1922. február 1-jén. 1941-ben végzett Kézdivásárhelyen a Római Katolikus Földmíves Iskolában. 21 évesen, 1943-ban vonult be katonának a galántai csendőrzászlóaljhoz. 1945. január 2-án Budapesten orosz fogságba esett. A következő hat évben Szovjetunió 14 lágerében fordult meg, 1950. december 5-én szabadult a voronyezsi 3-as lágerből. Még akkor sem térhetett egyenesen haza: 1951. március 30-áig a Ploieşti melletti târgşori börtönben tartották fogva. Szülőfalujába hét és fél év távollét után, 1951. március 31-én térhetett vissza. Több mint hatvan év teltével, a honvédelemért végzett áldozatos munkája elismeréseként Magyarország Honvédelmi Minisztériuma a Honvédelemért kitüntető cím II. fokozatát adományozta Lukács Gergelynek. A családi háznál tartott ünnepségen jelen volt Brencsi Attila, a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Szövetség alelnöke, dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, Tánczos Barna szenátor, Korodi Attila parlamenti képviselő, Kozma István megyei tanácsos, Gergely András Csíkszentmárton, illetve Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere, Fülöp Kinga alpolgármester, valamint Gál Mária csíkszentkirályi kutató, akinek feltárómunkája hozzájárult Lukács Gergely történetének megörökítéséhez. A családi háznál megszervezett ünnepséget a csíkszentimrei Zöld fák fúvószenekar előadása nyitotta meg – számolt be Pál István, Lukács Gergely unokája. Kencse Előd polgármester köszöntőbeszéde után Szopos Zoltán vezényletével a magyar himnusz, majd a helybéli Nagy Sándor előadásában a Hazám, hazám kezdetű ária következett. Gereben András ezredes köszöntőbeszédét követően átadta a kitüntetést az idős veteránnak, majd Borboly Csaba megyeitanács-elnök üzenetét Kozma István ismertette. Végül Gál Mária osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A különleges ünnepségen jelen voltak rokonok, barátok, szomszédok és ismerősök, akik az alkalomhoz illően katonadalokat és indulókat hallgathattak meg a helybéli fúvósok előadásában. Lukács Gergely hazatérése után, 1952-ben vette feleségül Gergely Gizellát. Két gyermekük született. Sok éven keresztül a dongagyárban dolgozott – mesélte az unoka, Pál István. – Régen, amikor még jól látott és hallott, rengeteg háborús és fogságbeli történetet mesélt. Akármilyen céllal jött hozzánk bárki, egy kis idő elteltével már javában zajlott a mesélés. Mindig élmény volt őt hallgatni, és csodálni, hogy milyen pontosan vissza tud emlékezni időskorban is a katonatársak nevére, származási helyére és egyes események időpontjára és helyére. Amint megtudtuk, Lukács Gergely nem igényelte a magyar állampolgárságot. A kitüntetés nagyon nagy hatással volt rá. – Amikor megtudtuk a hírt, mintha az idő múlása megfordult volna – mondta Pál István. – Napról napra egyre jobban volt, erősödött, tele lett életkedvvel. Egyébként sajnos már majdnem egy éve teljesen megvakult és a hallása is eléggé megromlott. Az ünnepség után nagyon el volt fáradva, viszont annál jobban feltöltődve, hogy olyan sokan eljöttek és felköszöntötték őt. Azt mondta, nem volt hiába egy életen át küzdeni és dolgozni. Daczó Katalin