Hárompárti egyezség: a PNL adja elsőként a kormányfőt

HN-információ
A Szociáldemokrata Párt (PSD) jóváhagyta hétfőn, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) adja elsőként a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) közösen alakított nagykoalíció miniszterelnökét. A PSD egyhangúlag elfogadott döntését Radu Oprea szóvivő azzal indokolta, hogy számukra a közös kormányprogramba foglalt szociális csomag – a nyugdíjak, a családi pótlék és a minimálbér emelése – „fontosabb, mint a kormányfői tisztség”. Nemcsak a jövő évi költségvetés így is megkésett kidolgozásához, hanem az idei egészségügyi bérek és a nyugdíjak költségvetés-kiigazítást igénylő folyósításához is teljes jogkörű kormányra van szükség, ezért a csaknem három hónapja tartó politikai válságnak véget kell vetni – mutatott rá a szociáldemokrata szóvivő. A PSD-nek 9, a PNL-nek 8, az RMDSZ-nek 3 minisztere lesz az új kormányban, ugyanakkor a szociáldemokratákhoz kerül a kormányülések napirendjének kidolgozásában fontos szerepet játszó, miniszteri rangú kormányfőtitkári poszt is. Szociáldemokrata politikus vezeti majd a pénzügyi, a védelmi, a gazdasági, a közlekedési, mezőgazdasági, egészségügyi, munkaügyi, és művelődési minisztériumot és az újonnan létrehozandó családügyi és ifjúsági tárcát. A PNL-nél marad a belügyi, külügyi, igazságügyi, energetikai, oktatási, beruházási és európai alapokat kezelő és a digitalizációs tárca, valamint a kis- és középvállalatokért és idegenforgalomért felelős újonnan alakuló tárca. Az RMDSZ megtartotta a fejlesztési, a környezetvédelmi, valamint a sportminiszteri posztot. A hárompárti koalíció, amely a nemzeti kisebbségi frakció támogatását is élvezi, a PNL által jelölt Nicolae Ciucă ügyvivő védelmi miniszter számára kér hétfőn kormányalakítási megbízást Klaus Johannis államfőtől, ugyanakkor megegyezett abban, hogy másfél év múlva a kormányfői tisztséget a PSD veszi át. Az RMDSZ a rotációs elv alapján Nicolae Ciucát támogatja a kormányfői tisztségbe másfél évre, majd azt követően a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kijelölt kormányfőt – jelentette be Kelemen Hunor a Cotroceni-palotában lezajlott egyeztetéseket követően. „Mindannyian egyetértettünk a kormányfői tisztség rotációs elven alapuló betöltésével. Mostantól másfél évig Nicolae Ciucă legyen a miniszterelnök, azután pedig a PSD jelöltje” – fejtette ki Kelemen. Hozzátette, ha egy ilyenfajta parlamenti többségre alapoznak, az égető, aktuális problémákon túlmenően hosszú távra kell tervezni az ország érdekében, meg kell nézni, milyen reformokat akarnak megvalósítani. Az RMDSZ úgy gondolja, hogy a kormánykoalíció köteles lesz érdemi reformokat végrehajtani, beleértve az alkotmány több ponton történő felülvizsgálatát, illetve hosszú távú fejlesztési projekteket. Klaus Johannis államfő kormányalakítási tárgyalásokra hívta hétfőre a parlamenti pártok képviselőit. Első körben a PSD, PNL, RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői mentek be az egyeztetésre. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) hétfő reggel bejelentette, hogy nem vesz részt a cotroceni-i tárgyalásokon.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!