Hirdetés

Ferenc pápa: a háború mindannyiunk veresége

HN-információ
A háború nemcsak a jelent, hanem a társadalom jövőjét is elpusztítja Ferenc pápa szerint, aki a Szent Péter téren mondott beszédében, vasárnap ismételten a fegyverek letételére szólított fel Ukrajnában. Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy több mint egy hónap telt el a február 24-én kirobbant „kegyetlen és értelmetlen” háború kezdete óta. „Mint minden háború, ez is vereséget jelent mindenki, mindannyiunk számára” – jelentette ki a katolikus egyházfő. Hangsúlyozta, hogy el kell utasítani a háborút, melyben szülők temetik el gyermekeiket, emberek ölik meg korábban sose látott testvéreiket, hatalmasok hoznak döntéseket, és a szegények halnak meg. Kiemelte, hogy Ukrajna megtámadása óta az országban minden második gyerek elveszítette otthonát. „Ez jövőjük elpusztítását jelenti, drámai traumákat okoznak a legkisebbeknek és legártatlanabbaknak, ez a háború állati arca, mivel barbár és szentségtörő” – jelentette ki Ferenc pápa. A katolikus egyházfő úgy vélte, a háború elkerülhető, és mindent meg kell tenni azért, hogy ne szokjunk hozzá, különben „mindannyian bűnösökké válunk miatta”. Kijelentette, az önpusztítás fenyegetésével szemben az emberiségnek rá kell döbbennie, hogy elérkezett a háború megszüntetésének az ideje: „ki kell törölni az emberiség történetéből, mielőtt a háború törölné ki az embert a történelemből”. A pápa sürgette az összes politikai felelőst, hogy kötelezze el magát a „mártír Ukrajna”, a fegyverek elhallgattatása, valamint a béketárgyalások érdekében. Ferenc pápa szokás szerint a Szent Péter térre néző pápai lakosztály ablakából mondta el vasárnapi beszédét, melyet a vatikáni biztonsági szolgálat adatai szerint mintegy harmincezren hallgattak a téren és környékén.

MTI



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!