Erdélyi kórházakat is támogat a magyar kormány: védőfelszereléseket küldenek
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért a magyar nemzeti közösségeket a határok túloldalán is támogatja a kormány, eszközökkel is - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter ma az MTI-nek.
Szijjártó elmondta, összesen hatszázezer maszkot, valamint néhány tízezer védőruhát, védőfelszerelést és tesztet küldenek majd Felvidékre, Erdélybe, ezen belül pedig a Székelyföldön, Kárpátalján, Szlavóniában, a Mura-vidéken és a Vajdaságban működő kórházak számára.. A miniszter hangsúlyozta, Magyarország több mint 30 millió maszkot vásárolt már Kínából, emellett van egy komplett gépsor, amely hamarosan megkezdi a működését, és havonta 2,8 millió maszkot tudnak majd ezzel gyártani. „A saját gyártású maszkok megteremtik a lehetőséget arra is, hogy segítse a kormány azokat, akik nagy bajban vannak Magyarország környékén” – mondta Szijjártó.
A miniszter közölte, szinte mindegyik határon túli magyar közösség megkereste a magyar kormányt azzal, hogy rossz az ellátottság azokon a területeken, ahol élnek, egyes kórházak pedig a működési képességeik küszöbére értek a koronavírus jelentette kihívások miatt. Szijjártó Péter azt mondta, „kötelességünk a magyar emberek egészségét és életét megvédenünk, ehhez pedig szükséges, hogy az egészségügyi védekezés sikeres legyen”.
Közbenjártak
– Az RMDSZ kérésére a magyar kormány lehetővé tette, hogy a romániai kórházak is hozzájussanak egy fontos gyógyszerhez, amellyel sok helyen kezelik a fertőzötteket – jelentette be közösségi oldalán Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke hozzátette, a napokban Magyarországról érkező gyorssegélyt – amely orvosi maszkokat, kesztyűket, védőruhákat, fertőtlenítőszereket tartalmaz – az erdélyi magyarok lakta megyékbe juttatják el azokhoz, akik az élvonalban küzdenek a járvánnyal, azaz a korházi dolgozóknak és családorvosoknak.
Kelemen Hunor mai videoüzenetében közölte, az RMDSZ kérésére a magyar kormány megszüntette a hidroxi-klorokin exportjának tilalmát. – Ez az a gyógyszer, ami ugyan nem ellenszere a koronavírus okozta fertőzésnek, de nagyon sok helyen sikeresen kezelik ezzel a szerrel a betegeket. Ez a gyógyszer Romániában hiánycikk, itt nem gyártják, Magyarországon viszont igen. Mától a hazai kórházak is megfelelő mennyiségben juthatnak hozzá ehhez a fontos gyógyszerhez – mondta Kelemen, aki ugyanakkor köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek az erdélyi magyaroknak nyújtott segítségért.

HN-összeállítás