Erdélyi és partiumi települések is kérhetnek finanszírozást földrengésbiztonsági felújításra
Elkészítette a földrengés veszélyeztette települések térképét a fejlesztési minisztérium, felmérik, hogy hány épület szorul felújításra – közölte kedden lapunkkal az RMDSZ. A veszélyeztetettnek ítélt épületeket a szaktárca költségén újítják fel, erdélyi és partiumi települések is kérhetnek támogatást.
A közlemény idézte Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős minisztert, aki kedden, bukaresti sajtótájékoztatóján mutatta be a térképet.
„Az emberek élete és biztonsága a legfontosabb, ezért a fejlesztési minisztérium finanszírozza az épületek földrengésbiztonságát. Ahhoz, hogy felmérjük, hány épület szorul felújításra, térképet készítettünk, amelyen minden olyan település megtalálható, ahol van földrengésveszély” – nyilatkozta Cseke Attila.
A közlemény szerint a települések több mint háromnegyede ilyen területen fekszik, közöttük több erdélyi, partiumi, magyarlakta település is van.
„Emlékszünk, Gorj megyében úgy repedtek meg a falak néhány évvel ezelőtt egy földrengés következtében, hogy erről a megyéről senki nem gondolta, hogy földrengésveszélyes területen fekszik. Most azoknak a középületeknek, iskoláknak, kórházaknak, tömbházlakásoknak a felújítására is pénzt biztosítunk, amelyek az eddig alacsonyabb földrengés-veszélyességi kategóriába sorolt területeken fekszenek” – idézték a tárcavezetőt.
Cseke Attila hangsúlyozta: arra kér minden olyan önkormányzatot, települést, amely felkerült a térképre, hogy számolja meg a földrengésveszélyes épületeit, és kérjen finanszírozást a felújításukra. A fejlesztési minisztérium teljes egészében finanszírozza ezeket a munkálatokat és a szükséges felmérés költségét is. A térkép elérhető a minisztérium honlapján.