Elutasította a szenátus a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetet

HN-információ
Elutasította a szenátus szerdán azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott, decemberben ismét beterjesztett törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek. A kétkamarás parlament felsőházának soron kívüli szerdai ülésén ez volt az egyedüli napirendi pont. A rendkívüli ülést azért hívták össze, mert politikai botrányt váltott ki a tervezet képviselőházi hallgatólagos elfogadása, ami a megvitatására megszabott határidő lejárta miatt következett be. A kedden nyilvánosságra került fejleményért a képviselőház elnöki tisztségét betöltő, az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD) vezető Marcel Ciolacu a kormányt hibáztatta, amely késve véleményezte a tervezetet. A kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) éléről államfővé választott Klaus Iohannis ezek után szerdán szokatlanul éles hangvételű nyilatkozatban azzal vádolta a PSD-t, hogy „odaadná Erdélyt a magyaroknak”, azt sugallva, hogy a PSD a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) kötött titkos megállapodás alapján szervezett egy „mérgező többséget” a parlamentben, és tudatosan segített be az autonómiatervezet elfogadásába. A Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt képviselők által tavaly decemberben benyújtott törvénytervezet helyreállítaná a székeket, regionális döntéshozatalt és önkormányzást vezetne be, valamint hivatalossá tenné a magyar nyelvet is a Hargita, Kovászna és Maros megye egy részét magába foglaló történelmi Székelyföldön. A szerdai szenátusi vitán a román pártok szónokai az autonómiatervezetet egyöntetűen elutasították, románellenesnek minősítették, beterjesztését pedig provokációnak nevezték, ugyanakkor egymást vádolták „árulással” a képviselőházi malőr miatt. Az RMDSZ nevében felszólaló Tánczos Barna szenátor azt nehezményezte, hogy a román politikusok nem hajlandók érdemi vitát folytatni az autonómiáról. Rámutatott: tucatnyi jól működő példa létezik szerte az Európai Unióban különböző autonómiaformákra. Felidézte, hogy a modern Romániát megalapozó – Erdély és a Román Királyság egyesülését egyoldalúan kikiáltó – 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban a románság kötelezettséget vállalt arra, hogy önrendelkezést biztosít Erdély népeinek. A végleges döntés meghozatala érdekében összehívott szenátus szerdán név szerinti voksoláson 126 szavazattal 9 ellenében erősítette meg a – Székelyföld autonómiáját elutasító – szakbizottsági jelentést. A koronavírus-járvány miatt a szenátorok többsége nem volt jelen az ülésen, szavazatukat telefonon keresztül jelentették be az ülésvezetőnek. A név szerint voksolás több időt vett igénybe, mint a tervezet vitája. Az autonómiatervezetet kizárólag az RMDSZ frakciója támogatta. Az elnöki hivatal szerda este közleményben reagált a szenátusi szavazásra. A kommüniké szerint Klaus Iohannis határozott fellépése nélkül a szenátus nem sietett volna elutasítani nagy többséggel az „alkotmányellenes és veszélyes tervezetet”, amelyet a „PSD felelőtlen cinkosságával” hallgatólagosan elfogadott a képviselőház. „Románia elnöke arra figyelmeztet, hogy az ilyen törvényjavaslatok elsősorban a magyar közösségnek ártanak, és az elmérgesedés kockázatát hordozó mesterséges feszültséget keltenek a társadalomban. Az ilyen törvényjavaslatoknak, amelyek semmibe veszik az alkotmányos rendet, nem kellene valaha is Románia parlamentjének napirendjére kerülniük” – zárul az elnöki hivatal közleménye.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!