Hirdetés

Elhunyt Pásztor István

Meghalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke – közölte az elhunyt fia, Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője hétfőn a közösségi médiában.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 1 perc
Elhunyt Pásztor István
Fotó: MTI / Molnár Edvárd

A 67 éves politikus rövid, súlyos betegség után hunyt el. Pásztor István több mint 16 éven át, 2007-től mostanáig vezette a legnagyobb délvidéki magyar pártot. Legutóbb idén májusban választották meg ismét pártelnöknek. Szabadkai városi képviselő, belgrádi parlamenti képviselő, valamint a vajdasági tartományi képviselőház elnöke is volt.
Tavalyelőtt a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal tüntették ki, egy évvel később pedig a szerb köztársasági elnök a Gyertyaszentelő-napi érdemrend első fokozatát adományozta a VMSZ elnökének.
Pásztor István 1956-ban született Törökkanizsán. Az általános iskolát és a gimnáziumot Szabadkán végezte, majd 1980-ban szerzett egyetemi oklevelet az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán. A VMSZ-nek 1994 óta volt a tagja.
Pásztor István temetésének időpontjáról családja később tájékoztatja a közvéleményt – közölte a Magyar Távirati Iroda.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!