Csalás, hivatali visszaélés miatt nyomoz a rendőrség
A bukaresti rendőrség kedden reggel átfogó akciót indított, amely során a fővárosban és több megyében, összesen 39 helyszínen – köztük a Román Vasúttársaság (CFR Călători) utasszállító részlegének székhelyén – tartottak házkutatásokat. A vizsgálat hivatali visszaélés, sikkasztás, informatikai csalás, jogosulatlan adatbázis-hozzáférés, szellemi tulajdon megsértése és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt indult.
A rendőrség közlése szerint a razziák Bukarest mellett Giurgiu, Teleorman, Brassó, Prahova, Ialomița, Konstanca és Buzău megyét is érintik. Az eljárás során 35 vasúti ellenőrt hallgatnak ki.
Az ügy kivizsgálását a bukaresti törvényszéki ügyészség végzi. Az Agerpres hírügynökség ügyészségi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a CFR Călători egyes alkalmazottai 2022 és 2023 folyamán jogosulatlanul léptek be a vállalat adatbázisába szolgálati táblagépeikről, akár munkaidőn kívül is, és tömegesen foglaltak le ülőhelyeket a vonatokon. Ezzel megakadályozták az adott helyek hivatalos értékesítését.
Emellett a hálókocsikon dolgozó alkalmazottak visszaéléseket követtek el az ingyenes utazásra jogosult diákok adataival. Az XSell Mobile alkalmazásban lefoglalt helyeken valójában más utasok utaztak, akik nem voltak jogosultak a kedvezményre, ugyanakkor a teljes jegyárat sem fizették ki.
A dolgozók a havi jelentésekben meghamisították a diákok utazási statisztikáit, félrevezetve a CFR Călători vezetőségét és a Vasúti Reform Hatóságot, hogy saját zsebre tegyék a menetjegyekből származó bevételeket.
Ez a közlekedési minisztériumnak is anyagi kárt okozott.
Az ügyben nem merült fel a CFR Călători vezetőségi tagjainak vagy a közlekedési minisztérium alkalmazottainak érintettsége. A CFR Călători hivatalos közleményben jelezte, hogy teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal a vizsgálat során, és határozottan elítéli a vállalaton belüli törvénytelenségeket – idézte a közleményt a hírügynökség.