Csaknem háromszorosára emelkedett a héten a koronavírus áldozatainak száma
Csaknem háromszor annyi koronavírusos beteg halt meg országszerte az elmúlt hét napban, mint az előző héten, az új fertőzések száma pedig másfélszeresére emelkedett.
A stratégiai kommunikációs törzs vasárnapi jelentése szerint az utóbbi 24 órában 208 új fertőzést diagnosztizáltak, és három fertőzött vesztette életét, így 29-re emelkedett az elmúlt héten elhunyt koronavírusos betegek száma. Ez csaknem háromszorosa az előző heti 10, illetve a két héttel korábbi 12 halálesetnek.
Július közepén vált nyilvánvalóvá, hogy másfél hónapos stagnálás után ismét gyorsulni kezdett a fertőzés üteme. A most záruló, augusztus 2–8-i héten 1578 új esetet diagnosztizáltak, másfélszer annyit, mint az előző héten (1049), illetve ötször annyit, mint egy hónappal korábban, a július 5–11-i héten, amikor még csak 285 új eset volt.
A járvány gyorsulásának hatása néhány napos eltolódással mutatkozott meg a kórházi kezelésre szorulók, illetve egyhetes eltolódással az intenzív terápiára szoruló súlyos esetek számának emelkedésében. Július 17-e óta a kórházban kezelt fertőzöttek száma 240-ről 579-re, az intenzív osztályon ápoltaké pedig 32-ről 79-re növekedett.
Július közepétől kezdődően mostanáig a napi két haláleset számított átlagosnak. Az utóbbi két hét esetszámaiból kiszámított mozgóátlag – miután három hétig stagnált – vasárnap emelkedett ismét háromra. Az elmúlt héten kedden és pénteken 5–5, szombaton pedig már 8 áldozatot követelt a járvány.
Az ország 19,3 millió lakosa közül 5 millió 65 ezret oltottak be, a beoltható 12 év feletti lakosság kevesebb mint 30 százaléka kapott legalább egy adag oltást.