Csak nálunk csökkent a minimálbér vásárlóereje
Romániában az Európai Unióban egyedüliként csökkent tavaly a minimálbér vásárlóereje – derül ki az Eurofound jelentéséből. Az idén júliusi 7 százalékos minimálbér-emelés javított a helyzeten, de hogy mennyit, az az év második felének inflációjától is függ.
Románia volt az egyetlen az országos minimálbért alkalmazó 22 uniós tagállam közül, ahol 2025 januárja és 2026 januárja között csökkent a minimálbér vásárlóereje – derül ki az Európai Unió munka- és életkörülmények javításával foglalkozó ügynöksége, a Eurofound kedden közzétett jelentéséből.
Nyolcszázalékos veszteség
A minimálbér a vizsgált időszakban Romániában bruttó 4050 lej maradt, miközben a többi 21 országban emelték annak összegét. Az infláció miatt a romániai minimálbér reálértéke csaknem 8 százalékkal csökkent, míg valamennyi többi vizsgált tagállamban nőtt a minimálbéresek vásárlóereje. A legnagyobb nominális emelést Szlovéniában hajtották végre, 16 százalékosat, Bulgáriában 12,6, Szlovákiában 12,1, Litvániában 11,1, Magyarországon pedig 11 százalékkal nőtt a minimálbér.
A Eurofound összevetése ugyanakkor nem tartalmazza a Romániában idén júliustól végrehajtott 7 százalékos minimálbér-emelést. A jelentés készítői szerint ez részben ellensúlyozhatja a vásárlóerő korábbi csökkenését, ennek mértéke azonban az év második felének inflációjától is függ. A jelentés kitér arra is, hogy egy évvel korábban Romániában emelték a legnagyobb mértékben a minimálbért az EU-ban: 2024 januárja és 2025 januárja között 22,7 százalékkal nőtt. Az Eurofound szerint ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy 2026 januárjában nem emelték tovább.
Bulgáriát és Lettországot megelőzzük
Euróban számolva a romániai minimálbér 2026 januárjában 795 eurót ért, ennél csak Bulgáriában és Lettországban volt alacsonyabb. Órabérre átszámítva 4,8 eurót tett ki, ugyanannyit, mint Magyarországon. Euróban számolva a minimálbér egy év alatt 814-ről 795 euróra csökkent, ezt a csökkenést azonban az árfolyam változása okozta.
A jelentésben emlékeztettek arra az ismert körülményre is, hogy Romániában különösen magas a minimálbéreket terhelő adók és járulékok aránya. Az Eurofound által alkalmazott modell egy egyedülálló, gyermektelen, teljes munkaidőben dolgozó munkavállaló esetében 2025 júniusára 484 eurós nettó minimálbért számolt ki. A munkavállaló által fizetett társadalombiztosítási járulékok a bruttó minimálbér 35 százalékát tették ki, az adókkal együtt pedig a bruttó bér közel 40 százalékát vonta le az állam.
