Az utasok nem voltak veszélyben

HN-információ
Szabályszerű ellenőrzés után indult el Temesvárról Bukarest felé az a szerelvény, amely balesetveszélybe került Olt megyében – nyilatkozta Adrian Vlaicu, a Román Államvasutak (CFR) technikai osztályának vezetője. Tegnap reggel nyolc óra körül, a Temesvár és Bukarest között közlekedő 1696-os InterRegio vészfékkel állt meg Radomireşti mellett, miután eltörött a mozdony és az első vagon közötti vonóhorog. A mintegy 300 utas körülbelül egy óra után ugyanazzal a szerelvénnyel folytatta útját. Adrian Vlaicu nyilatkozatában elmondta: „Minden rendező pályaudvaron, minden alkalommal leellenőrzünk minden vagont. Nem beszélhetünk arról, hogy elöregedett az anyag, mert az új is bármikor eltörhet. A vonatoknak saját biztonsági rendszereik vannak, amelyek automatikusan működésbe lépnek. Egy bizottság kivizsgálja a történteket”. Elmondása szerint a balesetveszélybe sodródott személyvonatnál eltörött a mozdony és az első vagon közötti vonóhorog, de azonnal bekapcsolt a vészfék. „Egyetlen pillanatra sem volt veszélyben az utasok biztonsága. A szerelvény azonnal megállt. A tartalékrendszerrel ismét a mozdonyok után kötötték a vagonokat, és egy fékpróba után a szerelvény folytatta útját” – részletezte Vlaicu. Agerpres


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!