borús égbolt
A terrorizmus ritmusa
Emlékszem, amikor életemben először mehettem el egyedül koncertre, szüleim a lelkemre kötötték, hogy vigyázzak magamra. Elláttak minden bulizásra vonatkozó életmentő tanáccsal. Különösen kihangsúlyozták, hogy semmiképp se fogadjak el italt idegen fiúktól, és nehogy a hírem hamarabb hazaérjen nálam. Elégedetten tanúsíthatom, hogy a híremet mindig sikeresen megelőztem, és a szüleim sosem kellett jobban aggódjanak, mint ahogy egy kamaszlányért szükséges volt.
De akkor most mit szóljanak azok a szülők, akik hasonló fenntartások mellett engedték el a gyermeküket egy teljesen ártalmatlannak látszó koncertre, és a szeretett kamasz többé nem tért haza?
Öngyilkos merénylő vetett véget Ariana Grande amerikai énekesnő manchesteri koncertjének. A halálos áldozatok száma eddig 22, amelyek között gyermekeket is azonosítottak. Ilyen mértékű szörnyűség súlya alatt, mindig elnémul az ember. A már említett énekesnő is csak annyit tudott nyilatkozni, hogy teljesen összetört, és nem tud mit mondani a terrortámadással kapcsolatban.
A szemtanúk hatalmas pánikról számoltak be, és háborús körülményekkel azonosították a látottakat. Jogosan fogalmazódik meg tehát a kérdés, hogy ez lesz a trend ebben a században?
Szórakozni vágyó fiatalok és kisgyerekek egyik pillanatról a másikra szembesülnek a halál érintésével? Mostantól minden nagyobb összejövetelen ott lesz a levegőben annak az esélye, hogy az összegyűltek közül valaki terrorista? Már nem fog számítani a zene stílusa, mindenki a terror ritmusára fog táncolni?
Az az abszurd kép kezd kirajzolódni, hogy néhány év múlva, már nem úgy engedik el otthonról a bulizni vágyó kamaszt, hogy ne igyon és ne fogyasszon kábítószert, hanem azt hangsúlyozzák ki, hogy ne álljon gyanús alak közelében, hogy nehogy felrobbanjon.
Keresztes Bea
