A kormány nem tenné kötelezővé a zöldigazolványt a templomokban

HN-információ
A kormány nem szándékozik kötelezővé tenni a Covid-igazolványt a templomokban – jelentette ki Kelemen Hunor kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke. „A koalícióban még zajlik a vita a Covid-igazolványról szóló jogszabályról. Amíg a szakbizottságokban nem zárulnak le a viták, nem szeretnék erről beszélni. Az azonban bizonyos, hogy nem áll szándékunkban kötelezővé tenni a Covid-igazolványt a templomokba való belépéshez” – nyilatkozta csütörtök este Kelemen az Antena 3 televízióban. A Covid-teszteket illetően Kelemen kifejtette, mivel az állam ingyen a lakosság rendelkezésére bocsátja a koronavírus elleni vakcinát, azoknak, akik nem hajlandók beoltatni magukat, állniuk kellene a tesztelések költségeit. Leszögezte ugyanakkor: a zöldigazolványnak akkor van relevanciája, amikor nő az incidencia, mihelyt bizonyos ezrelék alá csökken a fertőzöttségi mutató, veszít fontosságából. Minden személy szabadon dönthet arról, hogy beoltatja magát, vagy sem, amikor azonban egy másik személy egészségét veszélyeztetjük, megváltozik a helyzet, a szabadság mellett felelősségre is szükség van – vélekedett Kelemen. Hozzátette, támogatja a kötelező védőoltást az egészségügyben, a közigazgatásban, az oktatásban, azokon a területeken, ahol a személyzet nap mint nap sok gyermekkel, időssel, beteggel találkozik. „Fontosabb azonban érveket hozni, meggyőzni a másik embert, hogy a vakcina nem öl meg, a vakcina megment” – fűzte hozzá az RMDSZ-elnök.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!