Zsögödi médiamunkás

HN-információ
Egészen pontosan: az 1971 és 2021 közötti időszak foglalatát tette közzé a Hargita Népe Kiadó, illetve a lapelőd egykori munkatársa Az írógéptől az iCloudig címmel. A kötetben a szerző a vele készített interjúkat és méltatásokat gyűjtötte egybe, beválogatott párat a saját korábbi köteteihez készült elő- és utószói közül, valamint pár emlékezetes előadása szerkesztett változatát és a Márton Áron Gimnázium különböző ünnepségein, a saját – 1962-ben érettségizett – évfolyama érettségi találkozóin elhangzott beszédeit is. A könyv legfontosabb fejezetét azok a dedikációk képezik, mintegy másfél száz, amelyek a barátoktól, ismerősöktől, pályatársaktól ajándékba kapott könyvekben találhatók, s amelyekhez rövid, esszészerű írásokban idézi fel a pillanatot, amikor a bejegyzés történt, illetve a találkozás körülményeit és a művek hangulatát. A szerzőnek sikerül önmagával is egy mély és tartalmas öninterjút készítenie, ami – valljuk be – ritkaság. Végezetül olvashatunk a még el nem készült Zsögöd-monográfiáról egy tervezetet, a kötet végén pedig eligazító összeállítás található arról, hogy Székedi Ferenc hol járt, mivel foglalkozott, mit írt az utóbbi ötven esztendőben. A kötetet a 6. Csíkszeredai Könyvvásár első napján, ma délután 3 órakor mutatják be a Hargita Népe Kiadó standján. A szerzőt méltatja Simó Márton író, újságíró, szerkesztő, a Hargita Népe munkatársa. Székedi Ferencet pályájáról, eddigi életútjáról egykori kollégája, Ferencz Imre faggatja.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!