Különleges gyűjteményes kiállítás látogatható mától a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban, amely Maszelka János életművét öleli fel. A Magyar Kultúra Napja tiszteletére szervezett rendezvénysorozat egyik fénypontja ez az esemény, amellyel régi adósságát törleszti a város. Amit bemutat a tárlat, így együtt még sosem volt látható. Éppen pár nap múlva, január 24-én lenne a festőművész születésnapi évfordulója. – Maszelka János megérdemli a nagyobb figyelmet, és mostanra megérett a dolog, hogy végre komolyan foglalkozzunk az életművével, az örökös részéről is intenzívebb a nyitás, és valóban itt az idő, hogy helyén kezeljük a Maszelka-örökséget – fejtegette Miklós Zoltán múzeumigazgató. A Haberstumpf-villába a kiállítás berendezésekor „kaptunk bebocsáttatást” és pillanthattunk bele Vécsi Nagy Zoltán és Lőrincz Ildikó művészettörténészek munkájába. Az alkotó, nyitott, kultúrateremtő ember Maszelka János Máramarosszigeten született, de élete java részét Székelyudvarhelyen élte: már a középiskolát is itt végezte, egyetemi tanulmányai után visszatért a Küküllő-parti városba, rajztanárként, majd a Művelődési Ház szakirányítójaként dolgozott. Ő volt az, aki újjászervezte és gyarapította a képtárat, ott bábáskodott a Gyergyószárhegyi Alkotótábor születésénél, majd rendszeresen visszajárt, és elévülhetetlen kulcsszerepe volt a homoródmenti képzőművészeti tábor létrehívásában, életében. A művész 2003-ban hunyt el. Közgyűjteményekben nincs túl sok Maszelka-mű, magángyűjteményekben viszont rengeteg. – Hatalmas a hagyaték, hiszen „Maszi bácsi” nagy ajándékozó volt, ha bármilyen ügyet elő kellett mozdítani, azonnal előkerült egy festmény, egy pasztell. Emellett kultúraszervező, kultúrateremtő ember volt, Udvarhelyen Maszelkával kezdődött az igazi képzőművészeti élet, havonta adott teret és lehetőséget fiatal művészek bemutatkozásának – hangsúlyozta Vécsi Nagy Zoltán, a kiállítás kurátora. Nyitottságáról, fiatalokat támogató attitűdjéről a kiállítást rendező mindkét művészettörténésznek saját tapasztalatai is vannak. Lőrincz Ildikó még kiemelte, hogy Maszelka Jánosnak köszönhetően a képtárban olyan jelentős anyag halmozódott fel hazai képzőművészeti munkákból, amely megkerülhetetlen a művészettörténeti kutatások szempontjából. Hogyan jött létre a kiállítás? Kezdjük az előzményeknél: hetekkel ezelőtt felhívást intézett a Haáz Rezső Múzeum a szűkebb és szélesebb közösséghez, hogy rövid időre bocsássák rendelkezésükre vagy adják kölcsön a tulajdonukban lévő Maszelka-alkotásokat. – Az elmúlt másfél hónapban munkatársaink rengeteg magánszemély otthonába látogattak el, kérték kölcsön, hozták-vitték a lakásokban őrzött Maszelka-alkotásokat, külön köszönet illeti Berze Imre képzőművészt ebben a folyamatban. A munkák begyűjtése végtelennek tűnik, hiszen azóta is nap mint nap újabb megkeresés érkezik a múzeumba – közölte Miklós Zoltán. Minden képet digitalizáltak, a Magyar Néprajzi Múzeum jóvoltából ugyanis jelenleg világszínvonalú technika áll a székelyudvarhelyi intézmény rendelkezésére. Közel 300 műalkotásból született meg a válogatás, amely a ma nyíló emlékkiállítás gerincét képezi. Csíkszeredából, Zetelakáról és számos székelyudvarhelyi lakásból kerültek elő a kincsek, volt, akitől 29 képet hoztak el, és állandó vetítés formájában mindenik látható lesz a tárlaton. Sőt ez az anyag képezi annak a digitális katalógusnak az alapját, amelynek elkészítését célul tűzte ki a múzeum, és ez az adatbázis az intézmény honlapjára is felkerül – tudtuk meg. Hang, arc és a hagyaték A tárlat közel 60 alkotást vonultat fel, és igyekszik bemutatni az életmű minden oldalát, láthatunk tájképeket, portrét, csendéletet, pasztellben, olajban avagy szénrajzban megfogalmazva Nem szerepelnek a kiállított képek között a székelyudvarhelyi múzeum tulajdonában lévő munkák, mert az volt a cél, hogy olyanokat mutassanak be, amelyek még nem igazán kerültek nagy nyilvánosság elé. A Maszelka-családtól 15 darab gazdagítja a kiállítást, és személyes tárgyakat is kölcsönöztek, az egyik kis teremben igyekeztek megteremteni azt a hangulatot és környezetet, amiben Maszelka alkothatott. Itt nagyon korai, a tanulóévekből származó alkotások is láthatók. Képek érkeztek a Csíki Székely Múzeumtól, a Homoródszentmártoni Képtárból és polgármesteri hivatalból, a Megyei Kulturális Igazgatóságtól, Gyergyószárhegyről. A kiállításon egy, a kilencvenes években készült televíziós riport is megtekinthető, és két rádióinterjú hallgatható meg. – Megidézzük Maszelka János hangját, arcát és munkáját – jegyezte meg a múzeumigazgató. – Az eseménynek az a lényege, hogy tegye helyre és méltassa a szakma is Maszelka János munkásságát. A kiállítás magában is egy mű, én vagyok az alkotója, és az vezérelt, hogy legyen meggyőző, mutassa be az életmű ívét, az alkotó minden korszakából jelenítsen meg valamit. Szeressék Maszelkát, ez lenne a cél – fogalmazott Vécsi Nagy Zoltán, a tárlat kurátora, miközben a már sorrendbe rendezett képeket nézegetjük. Képeken a megélt természet A művészettörténészeket az alkotó korszakairól kérdezzük. Vécsi Nagy sorolta: volt a főiskolai korszak, majd egy dekoratív korszak következett, aztán „megszületik” a leginkább ismert, tájképet, portrét, faluképet festő Maszelka. – Utolsó időszakában már szinte gesztus-festészetbe megy át, izgalmas része az életműnek az a néhány olajfestmény, pasztell, ami ezekben az években született – mondta a művészettörténész. Megtudjuk, hogy a pasztell kézenfekvő volt a falujárások során, Maszelka még az élő természet után festett. Lőrincz Ildikó néhány izgalmas képpel szemléltetve magyarázta, hogy a művész alkotótáborokban készült képei mennyivel lendületesebbek, szabadabbak, mint a műtermi alkotások, ezeken Maszelka derűs oldalából többet meg lehet látni. Vécsi Nagy pedig hozzáteszi: láthatóan szenvedélye volt a horgászat, képein a patakok, folyók, azok környéke él, intenzív érzelem van rajtuk, a „megélt természetet” láthatjuk. Maszelka János a Nagybányai Festőiskola hagyományait, illetve a „Nagy Imre-i” hagyományokat vitte tovább, aztán nagyon hamar megtalálta saját hangját. Vannak jól ismert toposzai: az Ábel-kunyhó, a magányos fenyő, a szombatfalvi Kannásné fája, a patak. – Összességében Erdélyben a tájképfestészet eléggé sajátos ága a képzőművészetnek. Volt, amikor egyáltalán nem volt divat, de az idősebb mesterek megőrizték és továbbörökítették ezt a hagyományt – jegyezte meg Vécsi Nagy Zoltán. A szakértők arra is emlékeztetnek, hogy a Maszelka-hagyaték része egy kb. 200 darabból álló portrésorozat is. Megírni Maszelkát végre A beszélgetés során több történet is elhangzik „Maszi bácsiról”, derűs egyénisége nagy közkedveltésgnek örvendett, a város ma is tele van vele kapcsolatos anekdotákkal. Ezekből gyűjtött össze néhányat 2003-ban Komoróczy György, a Maszelka János címet viselő kisebb monográfiát a Székelyudvarhelyért Alapítvány adta ki. Ezenkívül még a Műterem sorozatban, Nagy Miklós Kund szerkesztésében a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál jelent meg 2004-ben egy kisebb tanulmány Székelyudvarhely nagy festőjéről. A művészettörténészek szerint igencsak időszerű lenne egy átfogó monográfia, illetve egy komoly album megjelentetése Maszelka életművéről, többek között ezért is fontos, hogy minél több kép kerüljön be a múzeum digitális adatbázisába. Az emlékkiállítás megnyitója ma 17 órakor kezdődik a Haáz Rezső Múzeumban, Lőrincz Ildikó művészettörténész és Vécsi Nagy Zoltán kurátor beszédével, közreműködik az Alla Breve Vegyeskar. a Maszelka-hagyatékból széles merítést nyújtó tárlat március 31-ig lesz megtekinthető.

Asztalos Ágnes