Tartósított bolondságok 67.

Kozma Mária

Érdekes bolondság maradt, de jószerével elfeledett a magyar Nemzeti illat nevű parfüm, mert ha nem ez történik, akkor már elég is lenne a jó szimatkészség, hogy bizonyos csoportokat egyben tartson, könnyen felismerhetővé tegyen. Obonyay János orvos hozta létre 1846-ban és nevezte el azzal a céllal, hogy legyen valamilyen sajátságos és viszonylag könnyen elérhető „eszköz” a magyar úri világ és a módosabb polgárság számára, amivel elkülönülhet a Habsburg Birodalom más nemzeteitől. Obonyay János a nagynevű orvosprofesszor és pesti gyakorló orvos, Kossuth Lajosnak is házi orvosa volt, mindemellett a kor tudós kozmetikusa. Pipereasztal Ártalmatlan szépítő- és illatszerek a művelt hölgyek számára című könyve (Pest, 1846) nemcsak hasznos és közérthető higiéniai tanácsokkal, hanem orvosi receptekkel is szolgált. A receptekben szereplő bőrbajok, a „kütegek” – foltos, duzzanatos elváltozások, kiütések, rezes orrok – valódi orvosi mibenlétét ma már szinte lehetetlen azonosítani, de az életmódbeli javallatok megállják a helyüket, és a Nemzeti illat nevű parfüm összetevői is érthetők maradtak, bárki megpróbálhatja kikekeverni az alapanyagokból: vanília, szegfűszeg, jázmin-, rózsa-, cédrus- és narancsolaj, valamint mósusz- és ámbrakivonat.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Trócsányi Zoltán Régi világ, furcsa világ című könyvében (Bp., 1958) találtam rá Obonyay könyvének rövid ismertetésére és annak előszavából kivágott idézetekre. „Az orvos nem zárhatja ki az orvosi tudományok köréből a kozmetikát, mert ezen fontos tárgy megbocsáthatatlan elhanyagolásának, fájdalom, már eddig is a legszomorúbb következményei voltak. Mert bár a szépítőszerek használata az emberi nemmel csaknem egykorú, a tudomány kirekesztette ezt a maga területéről, s így azok készítése és árulása oly emberek kezébe jutott, kik készítményeiknek tulajdonságait s az emberi életművészetre való hatását éppen nem ismerték, vagy elég gonoszlelkűek valának arra, hogy ajánlott szereik ártalmasságáróli meggyőződésöket a pénzvágynak s a számításaik szerinti biztos nyereménynek feláldozzák. Ezt senki sem tagadandja, ki a múlt századok szintárkodásának [lehetséges jelentése: arcfestékek egymásra való hatása, a színek kikeverése, annak megállapítása, milyen árnyalatok harmonizálnak az egyén arc-, szem- és hajszínével] e nemére s a mostani illatárusságra csak futólagos pillanatot is vetett. Mert az azelőtti szintárkodók nem ismerték az életműves vegytant, s gyakran úgy elrútították Teréziát, hogy soha többé férfiszem meg nem akadt a képén… Olyan szerek kellenek, amelyek az emberek között oly szeszélyesen elosztott kecseket nem ássák alá… Minden titkot és homályt kerültem, a miszticizmus ideje immár elmúlt s a közönség csak tiszta s valódi igazságot kíván, ideje, hogy a szépítéstudomány (cosmetik) az illatáruság homályából, a csalfa ipar e termékeny mezejéről száműzetve s a tudománynak visszaadva, ennek egyik ága gyanánt tekintessék. A szép bőrt óvni és ápolni kell, mert nagyon árt neki a hőmérséklet gyors változása, a füst, por, izzadság, piszok, erős mosdószerek könnyelmű használata, a mosdás elhanyagolása, ártalmas kendőzőkkel való visszaélés. Ártanak továbbá a hevítő italok, fűszeres ételek, éjszakázás, elmeerőltetés, kedélyháborodások s a meghűlés. Meleg vízzel mosódjunk, mert a hideg víz nemhogy fölolvasztaná a bőrön lévő zsírt, hanem inkább a bőr likait bedugja. Hideg fürdőt csak nyáron vegyünk; inkább meleg fürdőben fürödjünk, de nem sokáig.” Obonyay a Nemzeti illat parfümöt „elsősorban az izzadságszag ellen, nemzeti érzésű olvasóinak, honfiak és honleányok figyelmébe” ajánlja a rendszeres tisztálkodás mellett.

Több helyen is olvasható újsághír 2016-ból. Elérhető a Nemzeti illat nevű parfüm a gyulai Almásy-kastélyban. A 2016-os nyitás óta fontos törekvése az Almásy-kastély menedzsmentjének, hogy a látogatók élményekkel gazdagodjanak, adott esetben pedig ezeket az élményeket haza is vigyék. A létesítmény látogatói egy olyan illatot érezhetnek, mely közel 180 évvel ezelőtt élt elődeink körében volt népszerű.

Ajándéknak is kiváló, a csomagolása költséghatékony.

A Nemzeti illat tehát turistáknak fenntartott, tartósított bolondság, szuvenír, emléktárgy, ajándék lehet, és kétségtelen előnye, hogy uniszex. Csak azon töprengek, milyen „magyar nemzeti” az, aminek összetevői – talán a jázmin- és rózsaolajat kivéve – messzi idegenből hozott, külsőföldi fűszerek s illatok: vanília, szegfűszeg, cédrus-, narancsolaj, mósusz- és ámbrakivonat.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!