Évszázadok óta jelen­­tős kul­turális központ az olasz­országi Mo­dena, az egykori hercegség szék­helye. Ez vonatkozik a zenére, amint az utcanevek is jelzik: mikor elindultunk a Bellini utcából a belvárosba, a Me­notti sugárutat választottuk, kereszteztük a Puccini, Do­nizetti és Verdi utcát. A város olyan híres énekeseket adott a világnak, mint Luciano Pa­varotti, Mirella Freni és a híres olasz énekes-dalszerző Francesco Guccini.
A városba való érke­zé­sünket egy jeles eseményhez igazítottuk: Modenában lé­pett fel október végén a ha­gyományaiban 175 évre vissza­tekintő, 1962-ben ala­kult szom­bathelyi Savaria Szim­fonikus Zenekar. Az együttes a Pavarotti–Freni nevét viselő Városi Szín­házban mutatko­zott be. Műsoron Beethoven Coriolan-nyitánya, Schumann a-moll zongoraversenye és a szünet után Beethoven IV. szimfóniája szerepelt. A zene­kart Szennai Kálmán ve­zé­nyelte, a műsorban fellépett Anna Fedorova ukrán zon­goraművész.
A délelőtti próbán is részt vettem, megismerhettem a neves karmester munka­mód­szerét és alapos­ságát. Ottlétem alatt a zongoraversenyt pró­bálták, úgy tűnt, a dirigensnek volt némi tennivalója, hogy a zenekart és a szólistát össze­kovácsolja.
A próba szüneteiben vé­gigjártam a sokat látott épü-
­letet. Az operaházat Fran­cesco Vandelli, az Este her­­-
cegi család udvari építésze tervezte, s 1841-ben adták át a nagyközönségnek. A színház impozáns, tágas földszint s ötemeletnyi páholysor áll a vendégek rendelkezésére.
„Mindig óriási megtisz­tel­tetés Modenában szerepelni – értékelte a koncertsorozatot Popa Gergely igazgató. – 2009-ben Vásáry Tamás vezetésével lépett fel itt a zenekar. Mint minden turnét, ezt is nagy várakozás előzte meg részben a patinás helyszín, részben a fogadtatás miatt.”
Estére – nem kis büsz­ke­­sé­gem­re – a nézőtér meg­telt. A nyi­tányt udvarias taps fogadta, majd az ukrán zongoraművész következett. Zeneileg kiválót nyúj­tott, de játékát kicsit teát­rálisnak találtam. A közönség nagy ovációval honorálta az elő­adást, ez részben a mű­vésznek, részben pedig or­­szágának szólt. Anna Fe­dorova egy ráadással, De Falla Tűz­táncának virtuóz zongoravál­tozatával köszönte meg a publikum lelkesedését.
Ezt követte Beethoven IV. szimfóniája. A művet vi­szonylag kevesebbet játsszák, s csendesen meghúzódik a nép­szerű III. (Eroika) és az V. (Sors) szimfónia között. Az előadás korrekt volt, látszik, hogy a zenekar felkészülten érkezett a napfényes (ahogy kinézek az ablakon, inkább a ködös) Itáliába. Szennai szuggesztíven irányította csa­patát, különösen a zenekar pianói s a vonósok tetszettek. Ráadás ezúttal nem volt, látszott, hogy a sze­replőket kifárasztotta az előző napi hosszú utazás.
A turné másnap foly­tatódott, a szombathelyiek újabb ze­nészekkel egészültek ki, és a megnyitásá­nak bi­cen­tenáriumát három éve ünneplő mantovai  Teatro Socialéban mutatkoztak be.