„Ha per, úgymond, hadd legyen per!”
Mottó: „…Valahol az Olt-folyáson Élt egy gazda Városházon, S Múzeum, a tőszomszédja; Rólok szól e rövid példa…”
Múzeum
Az 1930-ban – amikor a főrendek épp társadalomirányító szerepvesztésüket próbálták menteni –, a helyi értelmiség által Csíkszeredában alapított Csíki Székely Múzeum Egyesület pünkösdi kiállítása alapozta meg a későbbi intézményt, amelyet 1950-ben hivatalosítottak Csíki Múzeum névvel. 1954-től pedig, az akkori közigazgatási rendszernek megfelelően, Csík Rajoni Múzeum rangra emelték. Várba való költöztetése 1970-ben kezdődött meg. Aztán 1974 őszétől hozzácsatolták az akkorra épp csak megerősödő megyei közigazgatás városainak hasonintézményeit. A Csík Rajoni Múzeum ezáltal nyerhetett Hargita Megyei Múzeum rangot. 1985-ben pedig – a politikum nagyzoló propagandalelkületéhez igazítva – az összetettebb, bonyolultabb, sokrétűbb jelentést hordozó és többféle összefüggésben használható Hargita Megyei Múzeumi Komplexum névvel illették. Megyei rangjával együtt járt a Művelődési és Szocialista Nevelési Bizottság közvetlen fennhatóságának a kényszerű elviselése, ami a politikai bukás legforróbb napjáig tartott. A bukás traumája – bár örömmel töltötte el az intézmény alkalmazottjait – mindnyájukat megviselte. Feldolgozása után a Múzeumi Komplexum első és eddigelé utolsó alkalommal választott igazgatóját furcsa érzések töltötték el. Ismeretlen státustudata tanácstalansággal párosult. Irodájában ilyen állapotban foglalta el a Mátyás király portréjával díszített, Kristó János faragta „várkapitányi” karosszéket. Amint leült, meg is roppant alatta a még friss tojáshéj. Annak ellenére, hogy az intézmény nem nyert azonnal önálló státust, megszűnt a munkatársak szakmunkájának lenézése, a személyzet vegzálása vagy parancsra való kihasználása és a társított intézmények szakmai tevékenységébe való beleavatkozás is. Ennek egyik külső oka az volt, hogy akkor még az újdonsült demokratikus aktivisták a maguk politikai helyéért fészkelődtek, és egyebekkel nem foglalkoztak. A múzeum érdekszférákon kívülre került. E szabad állapot ellenére is szükség volt további feloldódásra: a megyei intézmény felbontására és részlegei teljes önállósítására. Különösképpen azért, mert mindenik város a maga múzeumát más-más időben, önállóan, saját művelődési életét szolgáló és kifejező közintézményként hozta létre. Ehhez négy kerek esztendőnyit kellett izgalmak közepette intézkedni, az eredményt kitapodni. A sorozatos levélváltások, minisztériumi ellenőrző bizottságok látogatásai, illetőleg nemzetreflexből ellenséges, valamint észérv-vitákat is követően, majdnem napra pontosan, ugyanazzal a dátummal kelt Hargita megye önkormányzatának és a Művelődési Minisztériumnak a jóváhagyása. Beleegyeztek a Hargita Megyei Múzeumi Komplexum felbontásába és a csíkszeredai intézmény 1930-beli alapítási nevének – Csíki Székely Múzeum – jogszerű használatába. Ezek alapján Csíkszereda önkormányzata 1994. december 16-án kelt 139-es sz. határozatával megalakíthatta a Csíki Székely Múzeumot Csíkszereda székhellyel. 1995. január 1-től válhatott önálló jogi személyiséggé. Alapszabályában többek között ez állt: „A CSSZM sajátos jellegű közintézmény, mely a muzeológia nemzetközi és nemzeti szabályozásának megfelelően politikamentes, sajátos tudományos tevékenységet folytat. Óvja szakmai függetlenségét és gyűjteményeinek egységes összetételét. Állandó jelleggel a közönség szolgálatában áll. Minden múzeummal kapcsolatos döntést önállóan hoz.” A következő esztendőben azt is sikerült elérni, hogy intézményünk alkalmazottai országos vonatkozásban – sajnos csak egy évnyit – a legmagasabb javadalmazásban részesüljenek. Vadonatúj állandó és alkalmi kiállításai vonzották a közönséget. A múzeumnak volt honlapja, voltak alkalmi kiadványai és a Székely Nemzeti Múzeummal közös kiadású évkönyve. Szoros kapcsolatot ápolt a Magyar Nemzeti Múzeummal és más anyaországi hasonintézménnyel. A zsögödi Nagy Imre Képtár pedig félévenként újrarendezve télen-nyáron látogatható volt…(!) Sajnos mindez nem tartott sokáig. Amint a politikai pókháló egyre terebélyesedett, fokozódott a „similis simili gaudet” állapot: ment a non simile, jött a simile. Ezután nemegyszer hangzottak el nagy álmodásra való késztetések, amelyek a bennük rejlő jelen- és jövőfényező lehetőségek bekövetkeztét jósolták. Közben politikai jobbágyaiktól kizárólag az igazodó fidelis magatartást viselték el. Saját köreibe csak soraikkal azonosulókat fogadnak be, azokat támogatva, promotálva-futtatva, kényeztetve. Ismételten bekövetkezett hát a munkatársak fumigálása, a személyzet lenézése, vegzálása és parancsra való kihasználása. Akárcsak az egykori komplexumban országunk legforróbb napjának bekövetkeztét megelőző időben. Vezetőválasztás sem volt több, csak önjelöltség-alapú, külső mérlegelés.
Háttér
A „similis simili gaudet”-mentalitás csökönyös értelmezés-alkalmazása alapvető, személyes megkülönböztetésekhez vezetett. Bekövetkezett az, hogy valami folytán a hűnek és hűtlennek bélyegzettek aktáiban bérállapotaik más-más módon jelentek meg. Kezdetben a kárértek „alig hallották, sorsukba merülten, hogy fecseg a felszin”. Akkor még „hallgatott a mély”. Majd sort kerítettek a helyzet szóbeli említésére – írott formátumú kérdőre vonására – gazdaértesítésre… Ami végül A fülemile – „…Milyen szép dolog, hogy már ma nem történik ilyes lárma, össze a szomszéd se zördül, nincsen osztály, nincs egyesség, hogy szépszóval meg ne essék, felebarát mind jó barát: semmiségért megpörölni, egymást korántsem akarja…” –, biztató madárfütty-cinizmusa felrúgásába torkollott. Hétesztendőnyi pereskedés lett belőle, amelyet két megnyert per és végrehajtás-utasítás koronázott meg. És miközben ilyen és ehhez hasonló szlogenek hangzanak el törvényrendünk beláthatatlan dominóhatása közepette: „Örülünk, hogy újra csapatban dolgozunk! – Hogy megfogalmazhassuk az erős összefogásra való igényt. – Minden magyar számít!” – a gazda által ma is lenézett tizenkét egykori hűtlennek bélyegzett alperes, a végrehajtás végrehajthatatlan – vagy végeláthatatlan? – állapotában örvénylik ringlispíl-állapotában.
Végszó
A helyzet elsősorban azért érthetetlen, mert emberi-élőszavas megtárgyalására még mindig nem került sor, de már nagyon unalmas. Viszont a legfontosabb kérdés az, hogy ennek a jelen városvezetés által megöröklött problémának a megoldástologatása nemtörődömség, ellenségesség, bosszú, jogi lehetetlenség vagy akár személyi kerékkötés-e az eredménye? Mert valamely intézmény sosem követhet el sem jót, sem rosszat, csupán annak nevében, annak égisze alatt magában egy bármely rangú alkalmazott, vagy azok néhány megátalkodottja együttesen. És az ügyhöz kapcsolódó tehetetlenség nem fogható rá a jelenlegi auszterizációs ország-világ játék bekövetkeztére sem, mert az csak száz, de a mi ügyünk kétezer-ötszáz napja van terítéken.
Sci-fi kérdés
Vajon, amint bekövetkezik a teljes info-hűbérrendszer, majd akkor is hasonló lesz a helyzet?
Vége

