A magyarázat egyszerű: a gombák föld alatti táplálékfelvevő mi­céliuma sugárirányban növekszik, meg­közelítőleg azonos sebességgel minden irányba, majd a kiindulási ponttól azonos távolságra, kör alakban, vagy körív mentén jelennek meg a termőtestek. S nemcsak a gombák jelzik a boszorkánykört, hanem a kör­nyezettől eltérő növényzet, annak állapota és növekedése is mutatja a micélium jelenlétét. A mindentudó in­ternetes lexikon szerint az elnevezés azon középkori hiedelemből származik, hogy boszorkányok (vagy tündérek, manók) éjszaka táncot jártak, és kö­rülöttük jelentek meg a gombák.
Nos, Szakács István Péter új kötete címadó novellájában nem találunk gombát, viszont Michel Tournier A rém­király című regényével rokonítható megközelítésben elevenednek meg ősi, atavisztikus mítoszok, hiedel­mek, babonák, no meg félelmek, be­teljesülések. A boszorkányok által tánc közben leírt körök amolyan ellen­ör­vényként tágulnak, járnak be mind nagyobb és nagyobb területet az igazság és a valóság, no meg a valóság és a képzelet határán, elmosva, feloldva ezt a határvonalat.

A kötet alcíme: Szerelmes és egyéb történetek, fülszövege pedig segít eligazodni műfaji és tartalmi vo­­n­at­­kozásban egyaránt: „Tizenhat rö­videbb, hosszabb történet. Novella, elbeszélés. Magányról és szerelemről, öregedésről és kiszolgáltatottságról, csa­lódásról és hinni akarásról, kalló­dásról és keresésről. A hiány megéléséről és a teljesség igézetéről. Álom, vágy és emlékezés titokzatos alkímiájáról. Hőseik nyugtalanító kérdésekre ke­resik a választ. Szilárdulhat-e az illúzió kézzelfogható valósággá? S for­dítva: a valóságról ki­derülhet-e, hogy szétillanó káprázat csu­pán? Mű­kö­dik-e gondviselés, vagy ki vagyunk szolgáltatva egy kiismerhetetlen bűvész kényének-kedvének? S ami talán a legfontosabb: ki lehet-e, ki tudunk-e törni a körénk vont boszorkánykörből, hogy létünket értelmes élettel teljesítsük be?”
Ismereteink felfrissítése érdekében a szerzőről tőmondatokban annyit, hogy Székelyudvarhelyen született 1957-ben, középiskolai tanulmányai után a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudomány­egyetem diplomázott 1984-ben, utána szülőváro­sá­ban tanított nyugdíjazásáig. Írásokkal a rendszerváltás után je­lentkezett időszaki kiadványokban itthon és otthon, közölt a Bárka, az Előretolt Helyőrség, a Helikon, az Irodalmi Jelen, a Kortárs, a Korunk, a Látó, a Tekintet és a Székelyföld folyóiratokban, valamint többek között a Hargita Népe, a Krónika, a Polgári Élet, az Udvarhelyi Híradó stb. napi- és hetilapokban. Novellái és el­beszélései 1996-tól jelentek meg a Mentor, a Kráter, a Bookart, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és az Irodalmi Jelen Könyvek kiadásában, emellett publicisztikai írásai és farsangi komédiái is megjelentek kötetben, ez utóbbiakat tanárkollégái mutatták be. Írásai számos antológiában is szerepelnek, a kanadai magyar irodalom történetéből írt disszertációja a Polis kiadásában látott napvilágot. Elnyerte a Látó nívódíját, illetve díjazták az Erdély Irodalmáért Ala­pítvány novella- és esszépályázatán is. Tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Magyar Írószövetségnek, a Romániai Írók Szövetségének.
A boszorkánykört alkotó gombákról azt mondják különböző vidékeken, hogy ördögtáncba’, gombatáncba’, eset­len hórába’ teremnek, illetve „mintha kaszavágást csinálnánk, úgy nő”. Szakács István Péter jelen kötetbe összegyűjtött novellái úgy simulnak egymáshoz, mint a fa évgyűrűi, szédítő vilitáncba ragadnak, s úgy nőnek és teljesednek ki, mintha a szerző „kaszavágást csinálna”.