Pál-Antal Sándor köszöntése

Nyolcvanötödik születésnapját ünnepelte múlt hét végén dr. Pál-Antal Sándor akadémikus.

Sarány István
Pál-Antal Sándor köszöntése
Pál-Antal Sándor Fotó: Sarány István

A levéltáros-történész felcsíki kötődésű – Karcfalván született, Madarason töltötte gyermekkora jelentős részét –, történészdiplomája megszerzése után a levéltári kutatásnak szentelte életét. Mint egy korábbi interjúban említette, nem vonzotta annyira a tanítás, mint a kutatás, fontosabbnak tartva a történelmi információk felkutatását és rendszerezését, mint azok átadását a diákoknak. Így azonban – József Attila szavaival élve – egész népét taníthatta, nem középiskolás fokon, ugyanis rendkívül termékeny és gazdag kutatói munkája mellett tudománynépszerűsítő írásokkal jelentkezett a Maros és Hargita megyei napisajtóban, érdekes írásaival a székelység történetének egy-egy szeletét tárta a nyilvánosság elé. A rendszerváltás előtt is rendszeresen publikálta az általa feltárt forrásanyagot, a kibontakozás lehetősége azonban a rendszerváltás után jött el számára is. Egymás után jelentek meg vaskos, terjedelmes kötetekben a székelység történetére vonatkozó forrásközlései, remélve, hogy levéltárosként segíthet a történészeknek a nagy szintézisek megírásában. De csalódnia kellett, a várt nagy összegző munkák nem születtek meg, így maga látott hozzá, hogy az általa gyűjtött anyagot rendszerezze, feldolgozza és megírja egy-egy település, korszak vagy esemény történelmét. Születésnapján legújabb kötetével ajándékozta meg az olvasókat: a Marosvásárhely története című munka második – az 1848–49-es eseményeket ismertető – kötetét mutatta be Káli Király István szerkesztővel és Süli Attila hadtörténésszel beszélgetve. 
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!