Hirdetés

Nagykanizsai dalárdák

Csermák Zoltán
Nagykanizsai dalárdák
A Zöldfa a századelőn Fotó: Csermák Zoltán archívuma

A XIX. század második felétől az egész országban virágzott a dalárdamozgalom. E társas együttlétnek különösen fontos szerep jutott főleg a kisvárosok életében: ünnepségek állandó szereplői voltak, e közösségekben barátságok szövődtek, s hatással voltak az adott közeg zenei életére. Nagykanizsán számtalan dalárda virágzott, erről kérdeztem a téma szakavatott kutatóját Kocsis Katalin zenei könyvtárost, bloggert.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


„Az első kórusok az iskolákhoz, illetve az egyházakhoz kötődtek. Itt említeném az 1765-ben alakult Piarista Gimnáziumot. Az ének és a zene rendkívüli és önkéntes tárgy volt: az ének az énekkari, a zene pedig a zenekari próbát jelentette. 1859-ből feljegyezték, hogy ekkor próbálták ki a négyszólamú éneklést. A zsinagógának 1821-től volt folyamatosan kórusa.

A kórusokról a legpontosabb érdemi információk 1862-től állnak rendelkezésre, mivel akkor kezdte meg munkáját Kanizsán az első hírlap.

Az első ’professzionális’ együtt­esnek az 1862-ben alakult Kanizsai Dalárdát tekinthetjük. Már korábban is voltak próbálkozások, de a hírhedt Bach-korszakban mindenféle egylet – s főleg a rebellió melegágyainak tekintett dalárda – alapítását korlátozták. Az első karnagyok zsinagógai kántorok voltak. A dalárdák legfontosabb célkitűzése a társas élet élénkítése, a nemzeti érzés növelése és a zeneművészet ápolása volt. A társas életben különösen nagy szerepet játszottak, mivel az összes koncertjük táncmulatságba torkollott. Kialakultak a szerepek: a Dalárdában voltak az éneklő tagok, valamint a pártoló tagok. Az utóbbiak némi tagsági díjat fizettek, s ennek ellenértékeként kedvezményesen mehettek a rendezvényekre. Ezek jelentős részét a Zöldfa Vendéglő és Szállóban rendezték, ami ma iskola. 

Nagykanizsai dalárdák
A Zöldfa napjainkban

Az 1860-as években Nagykanizsára érkezett egy Franz Pyllemann nevű nagyon fiatal muzsikus, aki eredetileg a zenei világ akkori fővárosában Bécsben telepedett le. Voltak anyagi gondjai, számos ’turnén’ lépett fel, s mikor Kanizsán is megjelent, halálosan beleszeretett egy zsidó kereskedő lányába. A fiatalok össze is házasodtak, annak ellenére, hogy a vőlegény egy protestáns lelkész fia volt. Az ifjú ara viszont annyira ragaszkodott a családjához, hogy az első időben nem volt hajlandó Bécsbe költözni, így itt ragadtak Kanizsán. Ebből a város kulturális élete is hasznot húzott, mivel az ifjú férj elvállalta a Dalárda vezetését.

Később mégis visszatértek Bécsbe, ahol a muzsikus nagyon fiatalon halt meg.

Eredetileg férfikarról beszélünk, de később alakult egy női szekciója is, s alkalmanként közösen is felléptek. Repertoárjukban a mára elfelejtett romantikus szerzők, hazafias dalok szerepeltek, de híres operák részletei, Wagner és Verdi darabjai is színesítették a művek sorát.”



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!