Köszönet a Művelődési Háznak, hogy a városban eléggé erőteljesen létező műgyűjtői szenvedélyt kiemelte szubkulturális létéből, és lehetőséget adott arra, hogy a polgári műgyűjtők vagyongyarapítási szándékán túllátva, elsősorban művészetszeretetüktől vezérelt értékmentő munkájukat csodálhassuk meg a kultúra templomában.
Tamás György fő műgyűjtői koncepciója a kezdetektől fogva a városban élő vagy a városhoz valamilyen módon kötődő alkotóművészek munkáinak gyűjtése. A századelőn és a két világháború között Székelyudvarhelyen élő képzőművészek alkotásaira már az 2010-es évek elejétől fogva felhívta a figyelmet. Ma ő rendelkezik az egyik legkvalitásosabb kollekcióval Biró Gábor és Karácsony Ernő életművéből. Ugyanakkor gyűjteményében jól megférnek egymás mellett a nagybányai festők és az ismertebb kortársak is.

Manapság a vagyon menedzselése komoly tudást, üzleti érzéket, kreativitást igényel. Különösen igaz ez, ha ez a vagyon művészeti alkotásokból áll össze. Itt is számíthat a gyarapodás, de ennél néha fontosabb az értékőrzés, a mecenatúra, s az az érzelem, szenvedély, amely a műgyűjtőket magával ragadja. Ez a gyűjtemény jelentős számú gyarapodását tárgyvásárlással érte el. Ez kétfajta értékmentést jelent: egyrészt a még élő és alkotó művészeket további munkára ösztönzi azzal, hogy megvásárolja műveiket, másrészt a gyűjtő körútjai során, számos szakemberrel konzultálva, szakértelmét folyamatosan fejlesztve, már nem élő, de értékes életművet maguk után hagyó alkotókra irányít figyelmet.
„A műgyűjtés sajátos alkotói folyamat, amelynek minden lépéséhez fűződik egy-egy izgalmas történet. Egy műgyűjteményben leolvasható a gyűjtő útkeresésének története és fejlődése is. Sok mindent meglát, megszeret az ember, sok mindenben lát fantáziát, és ezekhez a tárgyakhoz, na meg a mögöttük rejlő múlthoz, értékekhez, érzelmekhez közelebb akar kerülni” – vallja Szabó András magyarországi vállalkozó és műgyűjtő.
A jelen kiállítás elsősorban olyan 20–21. századi képzőművészek alkotásait foglalja magába, amelyek látványvilága valamelyest megalapozza az erdélyi kortárs művészet vázát. A figyelmes néző számára jobban nyomon követhető az a művészettörténeti folyamat, amely a különféle áramlatok, stílusok, tematikák és eljárások által jelzik, hogy milyen sokféle út vezet olyan későbbi alkotókhoz, akik például a jelenleg hatalmas aukciós sikereket elérő kolozsvári festészeti iskolát képviselik.

Tematikailag bibliai történetek, tájképek, portrék, csendéletek és aktképek, absztrakt művek egyaránt szerepelnek. Technikailag jelen van az olajfestészet, az akril, a vegyes technika, a rézkarc, a linómetszés, a tus és a szén. Az ismertebb alkotók közül Kusztos Endre, Vinczeffy László, Jakobovits Miklós, Baász Imre, Balázs Imre, Orth István és mások. Időben visszamegyünk a nagybányai iskola szellemiségéig, a szocialista időszak kulturális apátiájában vergődő avantgárdot, illetve a rendszerváltás után született művészeti jelenségeket, a 2000-es évek új szenzibilitását közvetítik a kiállított művek.
A válogatás különleges kvalitása, hogy képes a progresszió hagyományainak, valamint az eltérő kortárs törekvéseknek szintézisére. A kollekció külön erénye, hogy – túllépve a konkrét stílusirányzatok jelölte határokon – a térség különféle iskoláiban formálódott alkotók közötti párbeszéd jegyeit a kor összes uralkodó vagy éppen rejtőzködő jelenségében képes felmutatni. Nemcsak a múlt századelő néhány kevésbé ismert alkotójának művét, vagy a múlt rendszer hazai haladó törekvéseit, az 1980-as évek avantgárd generációjának meghatározó műveit, vagy éppen a korszak nagy „remetéinek” jellegzetes alkotásait, hanem az 1990-es, 2000-es években egyre inkább az új képtípusok felé forduló fiatal nemzedék egy-egy meghatározó munkáját is itt találjuk, a kolozsvári, temesvári, bukaresti, budapesti vagy római iskolákban képzett alkotóktól el egészen az autodidakta módon fejlődő, kiváló alkotói pályákig.
Elkerülve bármely értékhierarchia állítását, a bemutatáshoz a képek létrejöttének időrendi sorrendjét választottam. Ily módon a Ferenczy Károly kolorisztikus naturalizmusát és Iványi Grünwald Béla dekoratív képépítési módja hatását továbbvivő, Dél-Amerikába kivándorolt Mund Hugó festőművész, grafikus képével kezdeném. Tájba helyezett szimbolikus nőalakjai több olajfestményén is feltűnnek, Mund harmónia iránti vágyát fejezik ki egy minden egyensúlyt nélkülöző világban.

Bodosi Dániel a Zsögödön élő Nagy Imre irányításával kezdett festészettel foglalkozni. Az ő tanácsára iratkozott be a Magyar Képzőművészeti Akadémiára, 1941–1944 között Rudnay tanítványa volt, ami 1944-ben kényszerűen félbeszakadt, Barótra, hazatérve elszigetelten ugyan, de teljes életét a képzőművészetnek szentelte, 2006-ban bekövetkezett haláláig. Nicolae Maniu 1944-ben született Tordán, nem csupán jelentős festőművész, hanem az erdélyi román és az európai képzőművészet jelentős személyisége. Baász Imre a 20. század második felének egyik legjelentősebb erdélyi képzőművésze, grafikusa volt. 1976-ban költözött Sepsiszentgyörgyre, az általa szervezett képzőművészeti eseményekkel felpezsdítette a város művészeti életét. Székelyudvarhelyen Biró Gábort nem szükséges bemutatni, képein a figuratív és az absztrakt kifejezésmód nem válik el teljesen, a kettő egyszerre, együtt is érvényes lehet. Orth István gyakran azt vizsgálja, miként hat a táj, a kultúrkörnyezet az alkotóművészekre, hogyan ihleti meg őket például Gyergyószárhegy, annak szelleme miként jelenik meg, és miként él tovább a művében. P. Kováts Ferenc 1911–1983 között Nagybányán élt, Thorma János biztatására iratkozott be a nagybányai szabadiskolába, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta művészeti tanulmányait. 1927-től rendszeresen kiállított a nagybányai festőkolónia csoportos tárlatain. A közel 60 évtizeden át Marosvásárhelyen alkotó Haller József festőművész, grafikus, bábkészítő és díszlettervező grafikái révén vált nemzetközileg is elismertté. A szovátai Kuti Dénes 1991-es zöld dombjait megjelenítő akvarellje minuciózus virtuozitással festett meditációra ösztönző kompozíció, amelyből titokzatosság sugárzik.Antal Imre művészetében a szülőföld szeretetét és értékeit úgy mutatja meg, hogy azt a ma embere is értse és elfogadja.A természet drámai pillanatait rajzolta meg szénrajzain a szovátai Kusztos Endre. Megsebzett fái hol derékba törten, hol korona nélkül rínak, nyögnek, nyüszítenek. Jakobovits Miklós kísérletező alkat volt, aki folyamatosan tágította saját határait és lehetőségeit, ráadásul alapos szakmai tudásra építhetett. Kozma István a legendás Nagybányai Művésztelep egyik utolsó jelentős hírnöke, a nagybányai neósok egyik képviselője, aki szellemi mesterének a festőiskolát megteremtő Hollósy Simont tekinti. Adrian Chira (1958–2018) kerámiát végzett 1986-ban Kolozsváron, utólag azonban az absztrakt expresszionista festészet mellett kötelezi el magát. A csíkszeredai Jánosi Antal 1980-ban végzett a kolozsvári festőiskolában, a színek, a formák és a vonalak összefüggésformáival az alkotó egy szubjektíven leképezett látvány illúzióját teremti meg. Turcza László festőművész, restaurátor 1953-ban született Székelyudvarhelyen, a székelykeresztúri Kiss László festőművész tanítványa volt. Bardócz Lajos 1936-ban született Szászsebesen. Képzőművészeti tanulmányait a Bukaresti Főiskolán végezte, 1988 óta él Magyarországon. A Szilágysomlyón 1951-ben született Jovián György festő és grafikus alkotása révén betekintést nyerünk a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Egyetemen iskolázott alkotói megnyilvánulásba. Az 1982-ben Budapestre költözött alkotó számos nemzetközi művészeti programon vett részt. A székelyvarsági születésű M. Péter János 1965-ben diplomázott Kolozsváron, előbb Szovátán tanított és alkotott, majd 1973-ban Sepsiszentgyörgyre került. A 2009-ben elhunyt alkotó művein a táj lényegébe láttat, a szépség formai előfordulásait hozza közel. A kolozsvári iskola végzettje, Lucia Călinescu jelenleg a marosvásárhelyi művészeti iskola tanára. Angyal című olajképe kilendít a megszokottból, a kényelemből. Jelen van még néhány képviselője a kolozsvári festőiskolának, ezúttal inkább a színekről lemondó képekkel: Lestyán Csaba 2002-es vegyes technikával készült portréja, Tódor Zsuzsanna szintén vegyes technikával készítette el Lestyán Csaba napja című művét, Márkos András Árkádia című vegyes technikával készült műve. Berszán Zsolttól egy vastag festékréteggel létrehozott, barázdált felületű olajképet és egy vegyes technikával készült kompozíciót láthatunk. Betuker István tagja a kolozsvári BÁZIS Csoportnak, annak az új festőgenerációnak, amely az utóbbi években nemzetközi ismertségre tett szert. Az 1990-ben alakult temesvári Nyugati Egyetem képzőművészeti iskolájának első diák-generációja tagja Vlad Corban, Románia-szerte, de a határokon túl is gyakran kiállító képzőművész. A máréfalvi születésű Balázs Imre festő, grafikus és művészeti író Bordy András és Miklóssy Gábor tanítványa volt Kolozsváron, aki szülőföldjéről elkerülve Vácon élt. A látványfestészet és az absztrakció határán született 2005-ös és 2007-es képein kiemelt hangsúlyt kapnak az erőteljes gesztusok és a széles ecsetkezeléssel felhordott szinte a feketéig feszítetten komor színek. A székelyudvarhelyi Karácsony Ernő merész színhasználatú, a formát az expresszivitásnak alárendelő, összetéveszthetetlen stílusú aktokat festett. Az atyhai Kakasülő Galériát létrehívó Vinczeffy László képeinek imaginárius terében bonyolultabb metaforákkal és szimbólumokkal hoz létre festményfelületeket. A Sepsiszentgyörgyön élő Albert Levente 1986-tól rendszeresen állít ki vegyes technikával készült grafikát, installációt, festményt hazai és nemzetközi tárlatokon. Az autodidakta művész vegyes technikával létrehozott kollázsa pszeudonaturális formákat megjelenítő mintázatokból felépülő kompozíció. Xantus Géza miután elvégezte a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a teológiát, 1999–2003 között ösztöndíjas volt Rómában, majd 2003-ban a római Accademia di Belle Arti festészeti karán diplomázott, jelenleg szülőföldjén, Csíksomlyón él és alkot. A Biblia bizonyos motívumkincsein, illetve a művész által érzékelt és érzékeltetett mai világunkon végigvezető zöld-sárga sejtelmes-légies monumentális méretű olajképsorozatának egyik jeles darabja az itt látható mű.
Végezetül csak még egy gondolat a műgyűjtéssel kapcsolatban. Lehet azt is mondani, hogy a gyűjtő a művész legnagyobb ellensége, mert a legjobb alkotásokat gyakran már közvetlenül a megszületésük után megszerzi, aztán bezárja és gyakran haláláig ismeretlenek maradnak a közönség számára. Jelen korunk és környezetünk különleges lenyomatát bemutató változatos szemléletű képfelhozatalával a székelyudvarhelyi gyűjtő éppen ellenkezőleg, a képzőművészet szeretetét és a gyűjtés szenvedélyének virtusát teszi itt közkinccsé.
Lőrincz Ildikó megnyitószövege – amelyből a fentiekben részleteket közöltünk – 2024. március 26-án hangzott el a Merítés című kiállításmegnyitó eseményen. A tárlat még ma tekinthető meg Székelyudvarhelyen, a Művelődési Ház koncerttermében.