Nagy várakozással tekintettem a Hegedűs a háztetőn előadás elé, hiszen a rendező, Bozsik Yvette nevét inkább a tánckultúrából ismertem. Lechájim! – Az életre! – éneklik a tósztot a színpadon, nos, a színpadra állítás valóban életrevalóra sikerült. Az alaphangot a „Hagyomány” ismert részlet adja meg, mindenki fergeteges mozgásban van, a tekintélyes létszámot megduplázza a tükörrendszer, a forgószínpad pedig még „rátesz egy lapáttal” a perpetuum mobilére. A produkcióból még három részletet emelnék ki, a kocsmai jelenet telitalálat, a zsidó feeling mellett – az ukrán ivócimboráknak köszönhetően – hirtelen „mojszejevesedik” a szín, s óriási fináléban ér véget. A másik az esküvői férfi üveges tánc, ami a látványossága mellett koreográfiai csoda is egyben. Az álomjelenet – összemosva egy Walpurgis-éj kavalkádjával – egy Hieronymus Bosch-i látomás fekete-fehérben. – A nyári bemutató előtt nagyon intenzíven dolgoztunk, de öt hónap azóta csak eltelt, s fel kellett újítani a darabot – avat be a műhelymunkába a főszereplő, Dézsy Szabó Gábor, aki Tevje figuráját személyesítette meg a főpróbán. – Sikerült, a musical, hála a kiváló képességű társulatnak is, megfelel a kívánalmaknak. A rendezővel folytatott közös munkán valóban érződött, hogy elsősorban koreográfusként ismeri a nagyközönség, de nagyon érdekesen fogalmazta meg az egész előadást: inkább a mozgásra és a képekre épített. Bevallom, voltak vitáink, a koncepciójában nagyon sokszor ő tudott engem meggyőzni, máskor az én gondolataim érvényesültek. Az utolsó másfél hétben nagyon intenzív munka folyt, s ekkor érzékeltem, hogy tökéletesen összeállt a darab. A három és fél óra aktív színpadi jelenlét nagyon sokat kivesz belőlem fizikailag és mentálisan egyaránt, de élvezem, észrevétlenül repül el az idő. Ez magából a szerepből is adódik, Tevje alakítása minden színész pályafutásának koronáját jelentheti. Magam is elérkeztem a szakmai életművem azon szakaszába, amikor ezt a szerepet, úgy érzem, „megérdemeltem”, s egyben mérföldkőnek tekintem. A darab főpróbáján vehettem részt, s mivel hármas-négyes szereposztásban játsszák a művet, név szerint csak interjúalanyomat említem meg. Talán ő adta vissza Sólem Aléchem szellemét a legtudatosabban. A tragédiák mentén is az égre nézni tudó zsidó embert, az aggódó apát személyesíti meg. A rendező társfőszerepet kreált a hegedűs alakjából, akit a musical alapját szolgáló könyvben szinte csak megemlítenek. Mindenütt feltűnik, gyakran baljós árnyként, máskor kelléktárasként vesz részt a cselekményben. A lányok (öt van belőlük, szemben az alapműben leírt héttel) kedves, huncut szubrettek. A díszlettervező, Khell Zsolt ötletesen kreálta meg a miliőket, Tevje háza, a kocsma, az anatevkai pályaudvar egyaránt hangulatosak. Berzsenyi Krisztina jelmeztervező munkái is hitelesen szolgálták a történteket. A rendező, Bozsik Yvette sokszor elment a giccs határáig, de bölcsen mindig „visszatáncolt”. Ez talán a zárójelenet melodrámájában nem sikerülhetett neki, de ez nem az ő hibája, a Broadway-megoldás teljesen elüt a már említett alapmű, a Tóbiás, a tejesember szellemétől. A másik észrevételem, hogy kicsit nyúlós lett a musical, lehet, hogy bátran kellett volna belőle húzni. Összegzésül, a rendező s a szereplők emlékezeteset alkottak, kiváló előadásnak lehettem részese. Mivel az írás a hanuka időszakában jelenik meg, igyunk mi is az ő s a társulat egészségére: Lechájim! – Az életre!

Csermák Zoltán