A művészeti tevékenység önként vállalt elszigeteltség, emiatt a világjárvány kitörésekor bevezetett intézkedések, a „karantén” nem viselte meg különösebben az alkotókat – hangzott el a Bookart Kiadó és az Iskola Alapítvány Kiadó Elszigetelve című kötetének tegnapi csíkszeredai bemutatóján. A könyv hét író és hét képzőművész közös munkája. A Csíki Moziban megtartott pódiumbeszélgetést moderáló Márton Evelin író elmondása szerint a szerzőket maga a könyv címe köti össze. Az eseményről Kiss Előd-Gergely számol be. A Bookart Kiadó és az Iskola Alapítvány gondozásában megjelent Elszigetelve című kötetet a könyv szerzőinek pódiumbeszélgetésével mutatták be tegnap a Csíki Moziban. Hajdú Áron, a Bookart Kiadó vezetője rövid köszöntője után Márton Evelin író vette át a szót. Az ő feladata volt moderálni a pódiumbeszélgetést. Arra kérte alkotótársait, hogy mondják el, mit gondolnak az elszigeteltség fogalmáról. Az alkotók így léteznek Szabó Dorottya budapesti képzőművész úgy vélte, az elszigeteltség nem negatív fogalom. – Képzőművészként, alkotóként így szoktam létezni. Kicsit a munkát és a létezést jelenti – fogalmazott. Cserna-Szabó András József Attila-díjas író karanténantológiának nevezte a kiadványt, hiszen olyan alkotásokból áll, amelyek erre a helyzetre reflektálnak. Nézete szerint az alkotás elszigetelt állapot, amelyről csupa pozitív dolog jut eszébe. – Ha nem vagyunk „elszigetelődve”, nem tudunk dolgozni – fogalmazott. A karantén bevezetéséről úgy vélekedett: „végre törvényben van adva, hogy legyünk elszigetelve”. Hozzáfűzte: a karantén elejét nagyon élvezte. – Alkotóként teljesen támogatom az elszigetelést, ebből semmi gondom nem volt – tromfolt rá Cserna-Szabó András. Hasonló véleményen volt iski Kocsis Tibor festő, grafikus is. Szerinte is a művészet önként vállalt elszigeteltség. Elmondta: nagyon fiatalon még szerzetes szeretett volna lenni. Az is elszigetelt állapotot eredményez, végül más típusú elszigeteltséget vállalt. Kényelmetlen is tud lenni a bezártság Ozsváth Zsuzsa költő, képzőművész volt az első a szerzők közül, aki a bezártság negatívumait is szóvá tette. Kifejtette: nem érezte magát komfortosan a karantén ideje alatt. Rámutatott arra is, hogy nagy különbség tud lenni a között, hogy valaki önként vállalja az elszigeteltséget vagy rákényszerítik. – Nehezemre esett ezeket a szövegeket összeszedni – utalt a kötetben szereplő írásaira. Hozzáfűzte: nem tud az elszigeteltségre örömmel tekintetni. Ezzel együtt azokat a szövegeket, amelyeket beválogatott a könyvbe, szereti. Azt is elismerte: az íráshoz valóban kell némi magány. Gaál József magyarországi Munkácsy Mihály-díjas festő ugyanakkor azt állította, hogy észre sem vette, hogy elszigetelten élt. Egyedül az zavarta, hogy az óráit online oktatás keretében kellett megtartania, mert az „a képzőművészet rovására ment”. Ezt leszámítva azonban nem okozott neki problémát a bezártság. Molnár T. Eszter író úgy fogalmazott: aki introvertált, annak nem okoz gondot, hogy egyedül van. Kifejtette: őt elsősorban az érdekelte, hogy mi az, ami jól működik egy ilyen élethelyzetben, és mi az, ami kényelmetlen. Főleg az foglalkoztatta, hogy a családok hogyan birkóznak meg az új helyzettel. A gyerekeknek ugyanis az elszigeteltség nem mindig tesz jót. Kemény István József Attila-díjas író pedig úgy fogalmazott, amíg az elszigeteltség „nem muszáj”, addig pozitív dolog. Kevésbé örült a bezártságnak Wirth Imre író. Elmondta: őt telibe találták a járvány miatt bevezetett korlátozások. – Vad menekülési vágyat váltott ki belőlem – fogalmazott. Részegh Botond festő is azon a véleményen volt, hogy „túl sok volt a béklyó” számára. A kötet szerkesztése kapcsán hozzáfűzte: nem az elszigeteltség volt az eredeti témája a könyvnek, de időközben kitört a járvány. Akkor jött a témaötlet.