Hirdetés

Bemutatták a Hargita Kiadóhivatal új igazgatóját

HN-információ
Bemutatkozott pénteken a sajtó képviselőinek Mihály Gergő, a Hargita Kiadóhivatal új igazgatója. A négy évre szóló szerződésének megkötése alkalmával a vezető elmondta: nyitna a látássérültek irányába, szeretné minél több fiatallal megszerettetni az olvasást, és bemutatkozási lehetőséget biztosítana az új tehetségeknek. Mihály Gergő, a Hargita Kiadóhivatal új vezetője pénteken a sajtó jelenlétében írta alá megbízási szerződését Borboly Csabával, Hargita Megye Tanácsa elnökével. Az eseményen a politikus elmondta: az elmúlt négy hónapban Mihály Gergő megbízott vezetőként irányította a kiadót. Hozzátette, az elmúlt években több megbízott vezető is állt a kiadóhivatal élén, de szeretnének hosszú távon gondolkodni és folyamatos fejlődést elérni. Mint fogalmazott, az intézmény komoly értékekkel rendelkezik, kiadója többek között a Székelyföld kulturális folyóiratnak, a Moldvai Magyarság lapnak, illetve a Székely Könyvtár sorozatnak is. Mihály Gergő bemutatkozásában elmondta: az elmúlt négy hónap alatt szerzett tapasztalatait felhasználva kívánja menedzselni az intézményt. Céljai között szerepel, hogy nyissanak a látássérültek felé, valamint minél több fiatallal szerettessék meg az olvasást. Ezen túl a kiadványaik digitalizálásának útján is komolyabb lépéseket tennének, példaként említette a lassan végéhez közeledő Székely Könyvtár sorozat köteteit. Mint Mihály Gergő fogalmazott: neves szerkesztőkkel dolgoznak együtt, és szeretnének az alapító Ferenczes István méltó szellemi örökösei lenni. Elhangzott az is, hogy növelnék az előfizetők és a vásárlók számát.

Farkas Endre



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!