A legjobb gyermekkönyvek között az Apa olvas

A World Illustration Awards legjobb könyveinek listáján jegyezték az Apa olvas című, a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában megjelent kortárs gyermekirodalmi válogatást. A nemzetközi illusztrációs versenybe válogatott mű illusztrációit a gyergyószentmiklósi Orosz Annabella képzőművész készítette, a versek és mesék alkotói a kortárs magyar gyermekirodalom legjobbjai.

Boncina-Székely Szidónia

Abban az életszakaszban, amikor a gyermek még olvasásra hajlandó, az olvasás szokását kell mi, felnőttek megmutassuk neki, a közösen töltött idő biztonságával együtt. Az apa jelenléte az olvasásban aktívan megnöveli a gyermekek kognitív fejlődését, de ami nagyon fontos, hogy ebben az életszakaszban a gyerekek csak képekből tudnak olvasni – fogalmazott megkeresésünkre Orosz Annabella illusztrátor.
Az elismerés kapcsán elmondta: megtisztelő annak bármilyen formája, ugyanakkor kiemeli egy pillanatra az alkotót a megszokott a közegéből, és új kapcsolatokat biztosít számára. 

– Bár sok mindennel foglalkozom, többször azt látom, hogy mindent az illusztráció köré építek, vagy ez az a tengely, amely mentén felsorakoznak a lehetőségek, és azt, amit lehet, rajzban könnyebben el tudom mondani, tudom kivitelezni. Amit meg nem tudok, ahhoz meg kell szólalnom

– fogalmazott munkássága kapcsán Orosz Annabella, akit korábban Szép Magyar Könyv díjjal és Év illusztrátora díjjal is jutalmaztak.

A legjobb gyermekkönyvek között az Apa olvas
A The Association of Illustrators brit illusztrációs szakmai szövetség és a ka­liforniai Directory of Illustration 1976 óta szervezett versenyére idén 4700 pályázat érkezett, ebből ötszáz alkotás került a hosszú listára, a rövidített listára pedig kétszáz mű, közöttük 29 gyermekeknek szánt könyv. A Petőfi Kulturális Ügynökség gon­dozásában megjelent Apa olvas című antológia újfajta megközelítésből világít rá az olvasás és a gyermekekkel közösen töltött idő fontosságára.
Az Apa olvas antológia a kortárs magyar gyer­mekirodalom legjobbjait sorakoztatja fel: Bertóti Johanna, Gimesi Dóra, Harcos Bálint, Kiss Ottó, Kollár Árpád, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lanczkor Gábor, László Noémi, Marék Veronika, Miklya Zsolt, Nyulász Péter, Simon Réka Zsuzsanna, Szabó Borbála, Varró Dániel és Zalán Tibor műveit Harmath Artemisz válogatta.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!