A családfakutatás megszállottja
Hatalmas adattárat hordott össze a csíkszentimrei Keresztes Nándor az Időnek hamvából című, több mint 400 oldalas könyvében. Régóta foglalkozik szülőfaluja családjainak, azok ágainak kutatásával. Kitartó szorgalommal, a falu idős visszaemlékezőit felkeresve, gazdag fényképanyagot begyűjtve, korabeli újságok, kiadványok vonatkozó írásait előkeresve, levéltárakban kutakodva, mondhatni úttörő munkát végzett. Meg kell vallanom, hogy eleinte, amikor nekem is elmondta tervét, s folytonosan ostromolva próbálta felhívni a figyelmemet a téma fontosságára, kissé félvállról vettem vállalkozását. S lám, a régi családok, azok történetének előtárásával mondhatni falutörténetet hozott össze s jelentetett meg a gyergyószentmiklósi Mark House Kiadónál, igényesnek mondható kemény borítójú könyvben. (A borítóterv Nosek László képzőművész munkája.)
Adathalmazként emlegetem, mert ezt a hatalmas anyagot könyvbe rendezni nem volt könnyű vállalkozás. Éppen ezért folyton arra buzdítottam, hogy forduljon szakemberekhez, lektoráltassa, még mielőtt nyomdába adná. Becsületére váljon, meg is tette, erre enged következtetni a könyv olvasata, fejezetekre osztása, szerkesztése. Így elmondható, hogy kiváló munkát végzett Forró Albert történész, dr. Salló Szilárd néprajzos, nemkülönben Benedek Enikő műszaki szerkesztő. De nem hagyható ki a sorból Hochbauer Gyula korrektor, akinek nem kevés dolga akadhatott a kézirat sajtó alá rendezésében. Az anyagi támogatók névsora is gazdag, felsorolásuk e rövid recenzióban nem kevés sort venne igénybe. Keresztes Nándor hihetőleg írja a kiadvány alcímében, hogy: „…mert mindez, amit leírok, szó szerint szinte a semmiből tért vissza!” Lám, a családfakutatás mennyire lehet ötletadó egy falutörténet megírásához.
Nándor szorgalmát, ambícióját megérdemelt siker koronázta. Nem sok település dicsekedhet ilyesmivel. A község családjai – de nem csak – érdeklődéssel lapozzák a könyvet.

