Több száz amerikai katona távozik az országból, ezren még maradnak

Több száz katonáját vonja ki Romániából az Amerikai Egyesült Államok, az amerikai kontingens létszáma így mintegy ezer főre csökken. A hírt ki­szivárgott információkra hivatkozva a Kyiv Post közölte, az értesülést a védelmi minisztérium teg­nap megerősítette.

HN-információ
Több száz amerikai katona távozik az országból, ezren még maradnak
Amerikai katona gyakorlatozás közben. Európában kevesebben, Ázsiában többen lesznek Fotó: U. S. Army

Körülbelül ezer amerikai katona marad a deveselui, az ara­nyos­gyéresi és a Mihail Kogăl­niceanu támaszponton – közölte tegnap a védelmi miniszter, miután az Egyesült Államok bejelentette, hogy kivonja katonáinak egy részét az országból. A Digi24 portál beszámolója szerint a védelmi miniszter elmondta, hogy azért nem jelentette be korábban hivatalosan az amerikai döntést, noha már hétfőn tudott róla, mert „az amerikai és a román bejelentések összehangolására” készültek. A hír azonban kiszivárgott, és a Kyiv Post közölte is. Ionuț Moșteanu a sajtótájékoztatóján elmondta: Washington tájékoztatta Romániát és a NATO-tagállamokat arról, hogy átszervezi a keleti szárnyon állomásoztatott csapatait. Kedden a védelmi minisztérium, a külügyminisztérium és a román NATO-nagykövet is kapott hivatalos értesítést erről a döntésről – részletezte.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Ezer amerikai katona továbbra is marad

Az Agerpres beszámolója szerint emlékeztetett arra, hogy az amerikaiak lépése egy átfogóbb stratégia része, amelyet Washington idén már korábban bejelentett. Felidézte: a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek két héttel ezelőtti találkozóján az amerikai védelmi miniszter ismét elmondta európai hivatali partnereinek, hogy az európai katonák megerősítették pozíciójukat a keleti szárnyon és Európában általában, ezért az Egyesült Államok figyelme inkább az Indo–Csendes-óceáni térség felé fordul.
Moșteanu hangsúlyozta, hogy voltaképp nem amerikai katonák kivonásáról van szó, hanem egy olyan dandár rotációjának megszüntetéséről, amelynek tagjai több NATO-tagállamban, többek között Bulgáriában, Romániában, Szlovákiában és Magyarországon állomásoztak.
Közölte, hogy körülbelül ezer amerikai katona marad Romániában, akik segítenek elhárítani az esetleges fenyegetéseket, és garantálják az Egyesült Államok elkötelezettségét a régió biztonsága iránt. A stratégiai védelmi képességek is változatlanok maradnak – szögezte le.
„A deveselui rakétavédelmi rendszer továbbra is teljes mértékben működőképes lesz. Az aranyosgyéresi légibázis továbbra is kulcsfontosságú létesítmény marad a légi hadviselés és a szövetségesek közötti együttműködés szempontjából. A Mihail Kogălniceanu támaszpont fejlesztése folytatódik. Az amerikai zászló mindhárom helyszínen továbbra is lobogni fog. A Kogălniceanu-bázison továbbra is légi harccsoport állomásozik, ahogy az ukrajnai konfliktus kitörése előtt is volt ”– részletezte Moșteanu, hozzátéve, hogy Románia és az Egyesült Államok katonai együttműködése is folytatódik.

Amerikát Ázsia érdekli jobban

A G4Media és a Kyiv Post hivatalos forrásokra hivatkozva ugyanakkor arról számoltak be, hogy a lépésnek nem lesz jelentős hatása az Egyesült Államok műveleteire a térségben. A Pentagon célja, hogy átcsoportosítsa erőforrásait, és nagyobb figyelmet fordítson Kína ellensúlyozására a Csendes-óceán térségében – írja az ukrán lap. Ez illeszkedik a washingtoni védelmi minisztérium folyamatban lévő stratégiai felülvizsgálatához, amely az amerikai Európai Parancsnokság feladatait értékeli újra, hogy forrásokat szabadítson fel az Indo–Csendes-óceáni térségre való összpontosításhoz – az Egyesült Államok jelenlegi fő stratégiai céljához. A romániai átcsoportosítás mellett hasonló lépések várhatók Bulgáriában, Magyarországon és Szlovákiában is.
Az Adevărul megszólaltatta a kérdésről Virgil Bălăceanu nyugalmazott tábornokot, Románia korábbi NATO-képviselőjét, aki figyelmeztetett: a NATO keleti szárnyának déli része sokkal sebezhetőbb, mint az északi. A tábornok szerint az, hogy ilyen érzékeny információ nem hivatalos csatornákon, hanem külföldi sajtón keresztül jutott el Romániába, a román hatóságok és politikusok gyenge kommunikációs képességeit mutatja. A védelmi miniszterhez hasonlóan ugyanakkor ő is úgy vélte, a pár száz „amerikai katona távozása önmagában nem változtat sokat a helyzeten”.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!