Nyert mérkőzést buktak el
A magyar válogatott drámai küzdelemben 22 pontos előnyt leadva 73-72-es vereséget szenvedett Spanyolországtól a soproni olimpiai selejtező zárómérkőzésén. A válogatott ezzel nem jutott ki a párizsi olimpiára, a csoportból Spanyolország, Japán és Kanada jutott tovább.
A magyar női kosárlabda-válogatott korábban Európa-bajnoki negyedik helyezésével vívta ki a jogot az olimpiai selejtezőn való részvételre. A piros-fehér-zöldek ráadásul hazai környezetben, Sopronban vívhattak az ötkarikás részvételért.
A selejtezőtorna első két napját Magyarország egy Kanada elleni vereséggel és egy Japán elleni bravúrgyőzelemmel kezdte. Miután a zárónapon Japán legyőzte Kanadát és ezzel „továbbvitte” Spanyolországot is, a képlet egyszerű volt, ha nyernek a magyarok, kijutnak az olimpiára. Spanyol siker esetén Kanada szerzi meg a harmadik továbbjutó helyet.
Sajnálatos módon ez az utóbbi forgatókönyv érvényesült, holott a sorsdöntő mérkőzés első perceinek bizonytalankodását követően, a magyar válogatott három negyeden keresztül egyértelműen kézben tartotta a meccset. A nagyszünetre kidolgozott 19 pontos előnyből még a záró játékrészre is maradt 14 egység, ám ez is kevésnek bizonyult. A széteső és támadásban teljesen megtorpanó magyarok az utolsó percekben kiengedték a kezükből a győzelmet, ezzel Japán és Spanyolország mellett Kanada utazhat majd a nyári párizsi olimpia női kosárlabdatornájára.
Eredmény, olimpiai selejtező, 3. forduló: Magyarország - Spanyolország 72:73 (24:19, 22:8, 18:23, 23:8)
Spanyolország: Torrens 7/3, Casas 4, Cazorla 15/3, Carrera 10, Gil 5. Csere: Ortiz 4, Etxarri, Gustafson 12/6, Rodriguez, Vilaro, Conde 16/9
Magyarország: Kiss 12/3, Dubei, Studer 17/9, Juhász 11, Lelik 6/6. Csere: Dombai 4, Kányási, Goree, Aho 7/3, Horváth, Határ 15.