Zarándokházként várja vendégeit a tusnádfürdői Szent László Gyermekotthon

A vendégfogadás irányába nyit a tusnádfürdői Szent László Gyermekotthon, idéntől zarándokházként kapcsolódik be a fürdőváros és Székelyföld életébe. Az egykor Anna villaként ismert épületet felújították, és tizenhat szobában fogadnak vendégeket.

Pál Bíborka
Zarándokházként várja vendégeit a tusnádfürdői Szent László Gyermekotthon
A tusnádfürdői Szent László Gyermekotthon. Bekapcsolják a turisztikai körforgásba Fotó: Szent László Gyermekotthon

Az elmúlt évben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonai – tételesen a gyergyószárhegyi, a csíkszentsimoni és a tus­nád­fürdői – sorra váltották ki a vendégfogadáshoz szükséges turisztikai engedélyeket és indították el turisztikai szolgáltatásaikat. A székelyföldi vendéglátásba való szerves bekapcsolódás szándéka annyira eltökélt, hogy nemcsak szálláslehetőséget, hanem szabadidős programokat is kínálnak a térségbe érkezőknek.

– Célunk, hogy e szolgáltatás révén önfenntartóvá tegyük otthonainkat

– fogalmazott lapunknak Lakatos Szidónia Edina, a tusnádfürdői gyermekotthon vezetője.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Egyre kevesebb a bentlakó

A tusnádfürdői gyermekotthon épülete eredetileg vendégfogadásra épült, valamikor az 1880–1890-es évek között – egyike azoknak a nagyméretű villáknak, amelyet jómódú családok építettek egykor. A jelenleg gyermekotthonként – és idén nyártól zarándokházként is – működő épület bejárata melletti falon ma is olvasható az egykor Anna villa néven ismert ház története, ahol 2003 után kezdődött a hátrányos helyzetű gyermekek nevelése.

– Tíz évvel ezelőtt még hangos gyermekzsivaj volt ebben a házban, száz fiatal is megfordult itt egy évben. Ma 10-15 gyermeket gondozunk, és az erre kapott állami támogatással együtt is egyre nehezebb lett az épület fenntartása. Ezért döntöttünk úgy, hogy zarándokházként is megkezdjük tevékenységünket

– avatott be az elképzelésbe Lakatos Szidónia Edina.
Az impozáns, kétemeletes épületet az elmúlt évben kívül-belül felújították, benne a vendégfogadásra külön bejáratot és tizenhat szobát jelöltek ki. Természetesen a turisztikai szolgáltatás működtetése nem zavarhatja a gyermekotthon hétköznapjait, a bentlakók biztonságát, erre külön figyel az otthon vezetősége, közölték.
A megyei gyermekvédelmi és szociális igazgatóság vezetője szerint általános jelenség a nagyobb gyermekotthonok elnéptelenedése, hiszen a nemzetközi és országos előírások is azt szolgálják, hogy az állami rendszerbe kerülő fiatalokat családi otthonokba vagy nevelőszülőknél helyezzék el.

– A 7 évesnél kisebb gyermekeket például csak nevelőszülőknél lehet elhelyezni, az ennél nagyobbak kerülhetnek központokba, de a törvény ott is előnyben részesíti a kisebb, családias otthonokat

– ismertette a vonatkozó előírások szellemét érdeklődésünkre Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője. – Mindezek fényében érthető tehát, hogy a szárhegyi, csíkszentsimoni és most már a tusnádfürdői otthon is alternatív megoldást keres arra, hogy önfenntartóvá váljon – tette hozzá.
 
Turisztikai programokat is nyújtanak

A gyermekotthonok vezetőinek elszántságát, hogy turisztikai szolgáltatóként is megállják helyüket, bizonyítja, hogy a szállás és étkezés mellett szabadidős programokat is szerveznek vendégeik számára, Tusnádfürdőn főként a sport és természetjárás iránt érdeklődőknek.

– Szervezünk gyalog- és biciklitúrákat, medvelesre visszük a vendégeket, a környék történelmi jelentőségű helyszíneit is megmutatjuk. Ezenkívül szervesen bekapcsolódunk a fürdőváros turisztikai stratégiájába, vagyis a közeljövőben a gasztronómia területén, a helyi ízek népszerűsítésében és feltálalásában is partnerséget vállaltunk

– részletezte az otthon vezetője.
Böjte Csaba Ernő alpolgármester lapunk kérdésére megerősítette mindezt, hozzátéve: Tusnádfürdő bekapcsolódik a Hargita megye Európa Gasztronómiai Régiója 2027-es programsorozatba. Mi több, a Szent László Gyermekotthonnal, illetve a Kanta Szakképző Központtal létrejött együttműködésnek köszönhetően jövőtől turisztikai képzések indulnak a városban.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!