Városi buszok: új járat és sűrítés várható
A decemberben bevezetett új menetrend és gázüzemű autóbuszflottára való átállás eddigi tapasztalatait összegzi ezekben a hetekben a Csíki Trans: a szolgáltató a beérkezett lakossági visszajelzések alapján módosításokra készül, új járatot indít, és több vonalon is sűríti a közlekedést. A tesztüzem eredményei alapján az új, véglegesített menetrend várhatóan március elejére készülhet el, miközben továbbra sem láthatók még pontosan az üzemeltetés hosszú távú költségei – közölte Csíkszereda polgármesteri hivatala.
A Csíki Trans Kft. munkatársai jelenleg az új buszok menetrendjével kapcsolatos – múlt péntekig kapott – visszajelzések összesítésén dolgoznak, azért, hogy az új járatok optimalizálása után a lehető leggördülékenyebb tömegközlekedést biztosíthassák – közölte érdeklődésünkre Demény Attila, a Csíki Trans igazgatója.
– Nyilván nem lehet mindent egyszerre megoldani, de amit igen, azon már dolgozunk. Azt már tudjuk, hogy a járatok nagy része be fog jönni a buszpályaudvarra, két vonal kivételével ez minden járatra érvényes lesz. Emellett új indulási időpontokat is bevezetünk mind a piros, mind a rózsaszín – tízes – vonalon, hogy az utasok kényelmesebben juthassanak el a munkahelyükre, iskolába, vagy akár Hargitafürdőre síelni. A 4-es és a 4D vonal menetrendjén is változtatunk, hiszen ezeken a járatokon korábban rendszeresek voltak a késések, nem lehetett tartani az időt, ezért itt most korrekciókat vezettünk be
– részletezte az igazgató.
A pályaudvartól Csíksomlyón át Taplocáig
A Csíki Trans a lakosság kérésére új járatot is indít, amely a pályaudvarról indul, végighalad a Kossuth utcán, a Szék útján, a Hétvezér negyeden át a Sazy cég lerakatáig. Ott megfordul, és ugyanazon az útvonalon tér vissza.
– Ez különösen fontos volt, hiszen ez volt az egyik leggyakoribb kérés: a somlyói városrész eddig a Szék útján keresztül nem tudott közvetlenül bekapcsolódni a belvárosi közlekedésbe. Ez az új vonal már biztos, a kidolgozása előrehaladott állapotban van
– mutatott rá Demény.
Kicsit kicsi, de a miénk
A Csíki Trans december 21-én indította el 23, sűrített gázüzemű autóbuszból álló flottáját az új menetrend szerint. A járatok jelenleg is tesztüzemben közlekednek, várhatóan március 2-ig. Addigra kerülhetnek ki az új buszmegállókat jelző táblák, valamint válhatnak véglegessé és jelenhetnek meg az új menetrendek is.
– A járatsűrűséget illetően összességében elmondható, hogy a legtöbb vonalon átlagosan 15–30 perces követési idővel közlekednek a buszok. Ez jellemzően órás bontásban értendő, csúcsidőben pedig ennél sűrűbb járatokkal számolunk. Jelenleg ilyen sűrűbb vonal például a 2-es kék járat, illetve a 4D, vagyis a zöld vonal, amely a Tudor lakónegyeden keresztül Csobotfalva irányába közlekedik. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nincs egységes sablon: nem lehet azt mondani, hogy a kék vonal mindig tíz-, a zöld pedig húszpercenként jár. A menetrendet úgy alakítottuk ki, hogy csúcsidőben sűrűbb, azon kívül valamivel ritkább követést biztosítson
– sorolta az igazgató. Érdeklődésünkre megjegyezte: az új menetrendek optimalizálását is az a konzultáns cég segíti, amellyel korábban is együttműködtek a járatok megtervezésében.
– Ha kizárólag az igényeket néznénk, akkor gyakorlatilag két társadalmi csoport számára biztosítanánk közösségi közlekedést: a nyugdíjasoknak és az iskolásoknak. Számunkra azonban az volt a cél, hogy egy új utasréteget is meg tudjunk szólítani. Az eddigi tapasztalatok, a statisztikák és a jegyeladási adatok alapján úgy látjuk, ez sikerült is. Ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy a meglévő utasainkat ne veszítsük el, ne hagyjuk cserben, ezért igyekszünk köztes, mindenki számára elfogadható megoldásokat találni. Azonban azt is meg kell érteni, hogy képtelenség minden pontból mindenhová közvetlen busszal eljutni. Éppen ezért van szükség az átszállásos rendszerre. A menterendek megtervezésekor a kolozsvári szakemberek javaslatokkal érkeztek, mi pedig elmondtuk a saját álláspontunkat. Ők a közösségi közlekedés általános szakmai alapelveit próbálták alkalmazni, mi pedig ott szóltunk bele, ahol azt láttuk, hogy a helyi igények eltérnek ettől, és jeleztük, mit és hogyan lenne célszerű megvalósítani
– részletezte Demény. Kérdésünkre elmondta, a kolozsvári cégnek bruttó 35 ezer lejt fizettek, amely magában foglalta a tervezési munkát, a menetrendek, a térképek, a dokumentáció és a terepmunka elvégzését.
Az elmúlt időszakban autóbuszok műszaki állapotában nem tapasztaltak problémát, viszont a csúcsidőben nagyobb utasforgalmú vonalakon egy busz kicsinek bizonyult, így két jármű közlekedett egyszerre.
Dízeles síbusszal a Hargitára
Az új autóbuszok jótállási ideje alatt nem lehet pótkocsit csatlakoztatni a járművekhez, ezért a Hargitafürdőre közlekedő járatok esetében nem tudnak vontatható eszközöket használni. Keresik a helyzet megoldását, Demény szerint átmeneti megoldásként ezeket a járatokat dízelüzemű autóbuszokkal biztosítják.
Még nem tudni, mennyi az annyi
Csíkszereda polgármesteri hivatalától arról érdeklődtünk, mennyire kiszámítható hosszú távon az új autóbuszok üzemeltetési költsége a város számára. Válaszlevelükben azt írták: az első teszthónap tapasztalatai alapján még nem lehet pontos költségbecslést készíteni. Az üzemeltetés tényleges költségei csak akkor határozhatók meg megbízhatóan, amikor véglegessé válnak az útvonalak és a menetrendek, lezajlik a tél és a tavasz közötti időszak, valamint felszínre kerülnek az úgynevezett rejtett költségek is, például a járművek szervizigénye.
– Egy új busz fenntartása sokkal kevesebbe kerül, mint egy régié. A Csíki Trans eddig 6 busszal működött és évente összesen 350–400 ezer kilométert futottak a járművei, most 23 busszal működik és várhatóan 1,3 millió km körüli össztávot teljesítenek. Ilyen szempontból egyértelmű, hogy a korábbi évekhez képest sokkal nagyobb költségei lesznek a rendszernek. Az utaslétszámtól függ majd, hogy ez mekkora terhet jelent
– közölte a hivatal. Érdeklődésünkre azt is megjegyezték: a tesztüzem eddigi tapasztalatai alapján egyelőre azt sem tudják, hogy kell-e majd a városnak pluszforrásokat biztosítania a működtetéshez.
– Idő és tapasztalat kell hozzá. Ugyanakkor megragadjuk az alkalmat, hogy egy kedvező tapasztalatot közöljünk: az utasok száma exponenciálisan nőtt a tesztidőszakban. Ez már biztató visszajelzés arra vonatkozóan, hogy a lakosok egyre nyitottabbak a tömegközlekedés használatára
– közölték.

