Városháza: Ez a „boszorkányüldözések” ára…

A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR Centru) három pályázati vonala közül kettőből új projektekre nem hívhat le pénzt Székelyudvarhely. A több mint tízmillió eurós, alanyi jogon járó összegből így csak 1,2 millió eurót kaphat meg a város, a többiből kizárólag a megkezdett projektek befejezését finanszírozhatják. És ez még nem a lejtő alja.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 5 perc
Városháza: Ez a „boszorkányüldözések” ára…
Fagylaltozó székelyudvarhelyi fiatalok. A lakosság is megérzi a korábbi rossz döntések következményeit Fotó: Hodgyai István

Visszatérő motívumnak számít a székelyudvarhelyi tanácsüléseken annak említése, hogy az előző városvezetés regnálása idején átütemezett pályázatok miatt hátrányos helyzetbe került a város – például csak a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADRC) európai uniós pályázati alapjait tekintve több millió eurótól esett el.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Hogy részletesebb képet tud­junk nyújtani az elmaradó pályázati lehetőségekről és a város anyagi helyzetéről, a polgármesteri hivatalnál érdeklődtünk. Ahol kiderült: a várostól nem vonták meg az anyagi támogatást, ám az alanyi jogon járó összeget kizárólag az elkezdett projektekre lehet fordítani. Emellett a városkassza tekintetében egyre nehezebb helyzetben van Székelyudvarhely: hogy a folyamatban levő beruházásokat ki tudják fizetni, a város több mint negyvenmillió lejes hitelkeretet nyitott a CEC Banknál, eközben a büdzsét az elveszített perek költségvonzata is megtépázza. A városvezetés szerint az előző évek „boszorkányüldözései” vezettek oda, hogy a város aggasztó anyagi helyzetbe került – vagyis azok a feljelentések nyomán született, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által kivizsgált ügyek, amelyeknek egyik következménye az volt, hogy a városháza fejlesztésért és beruházásért felelős osztályairól távoztak a vezetők.

Nem volt, aki időben elvégezze a papírmunkát

Székelyudvarhelynek, mint megyei jogú városnak, alanyi jogon 10,2 millió euró előre elkülönített összeg járt volna a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség 2021–27-es pályázati ciklusában, ám ebből csupán a környezetvédelemre szánt vonalon hívhat le 1 200 000 eurót egy új beruházás költségeire, tájékoztatott Zörgő Noémi városházi szóvivő. Mint ismertette, a megelőző pályázati ciklusból hat, az ADRC-nél nyert pályázatot kellett átütemezni a 2021–27-es pályázati ciklusra, egy projekt – a kisiparos inkubátorház felépítése – annyira megcsúszott, hogy hosszabbításra sem engedték, egy másikról pedig – az NZeb, azaz energiatakarékos szolgálati lakások felépítéséről a városháza saját maga mondott le.

– Az előző pályázati ciklus 2023. december 31-én lejárt, de mivel nem maradtak a városházi osztályon tapasztalattal rendelkező kollégák, a munkálatokra olyan későn sikerült a közbeszerzést kiírni és kivitelezőt találni, hogy a kivitelezés teljesen megcsúszott. Éppen ezért a város arra kényszerült, hogy a befejezetlen pályázatokra hároméves hosszabbítási kérelmet nyújtson be a fejlesztési ügynökséghez – fejtette ki Zörgő, megjegyezve, hogy az előírások szerint csak az „életképes” projekteket lehetett átvinni az új ciklusba.

Városháza: Ez a „boszorkányüldözések” ára…Két pályázati vonaltól esett el a város

Az új ciklusban három új pilléren lett volna lehetősége pályázni Székelyudvarhelynek: mobilitás, környezetvédelem, városfejlesztés vonalakon. Mint megtudtuk, a korábbról „áthozott” projektek a mobilitás és városfejlesztés pilléreken voltak, és az ezek hosszabbításához szükséges összegeket a jelenleg nyitott vonalakról hagyta jóvá az ADRC.

– Mivel az előző időszakban nem sikerült a pályázatokat időben befejezni, a város körülbelül 9 millió euró alanyi jogon járó pénzről kell lemondjon, mivel ezt használja fel azért, hogy a megcsúszott projekteket valahogy befejezze – fogalmazott a szóvivő, hozzátéve, hogy az áthozott projektek miatt Székelyudvarhelynek csak egy pilléren, a környezetvédelmen maradt lehívható kerete, ebben a szegmensben pedig a Nagy-Küküllő partjára tervezett sétány projektjét szeretnék benyújtani.

Az Urbana buszai már bánják

Kérdésünkre, hogy várhatóan fog-e még további pályázati forrásoktól elesni a város, a szóvivő azt felelte: „még mindig esnek ki olyan csontvázak a szekrényből, amelyekre nem feltétlenül van felkészülve az új városvezetés”, ezért 2026-ban várhatóan helyi megszorító intézkedések is lesznek, hogy a beruházásokat be lehessen fejezni. Hogy pontosan milyen helyi megszorító intézkedésekről lehet szó, arról egyelőre nincsenek információink, ám azt megtudtuk, hogy az Urbana Rt. udvarára tervezett autóbuszgarázsok felépítése pályázati forrás híján csúszni fog. A szóvivő szerint ennek elsődleges oka, hogy a garázsépítés költségeire az ADRC-nél tettek volna le pályázatot, ám mivel új projektre nem hívhatnak le forrást, máshonnan kell pénzt keríteniük.

– A buszgarázsokra elkészült egy részletes urbanisztikai terv, és készen van a megvalósíthatósági tanulmány is, melyet még el kell fogadjon a testület, de az biztosra mondható, hogy a fejlesztési ügynökségtől erre nem hívhatunk le pénzt – summázta Zörgő, hozzátéve, hogy a tanulmány szerint 26,5 millió lejbe kerülne a buszgarázsok felépítése.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!