Van jövőkép, csak még nehezen látni a dudvától
Homoródfürdő a látogató szemében két részre tagolódik: ahol dübörög a turizmus, és ahol szeméttel teli, romos állapotú villákat rejt a felbokrosodott gaz. A település életének minden szereplője kívánja, hogy az első szegmens legyen nagyobb, a második pedig tűnjön el – csakhogy miközben a magánvállalkozások terjeszkedtek, a tulajdonos önkormányzatok kezét sok minden kötötte. Most azonban, ha későre is, de látszik némi elmozdulás.
Rendeződni látszik a leromlott állapotban lévő homoródfürdői villák ügye, miután Hargita Megye Tanácsa a 15., 16., 20., 29. és 32. számú villákat hivatalosan is átadta Szentegyháza városának. Az épületek előző tulajdonosa az átadási dokumentációban leszögezte, hogy az ingatlanok továbbra is a turizmust kell szolgálják, és ifjúsági eseményeknek, táboroknak adhatnak otthont – vagyis a rendeltetésük nem változhat. Ezek az épületek csak egy részét jelentik a hajdani homoródfürdői tábor ingatlanvagyonának – mellettük még több másik is áll, csakhogy azok már olyan mértékben tönkrementek, hogy felújításukra gondolni sem érdemes.
A megyei önkormányzat tulajdonában maradt 6-os és 25-ös számú villákkal, valamint a szentegyházának átadott, még felújítható épületekkel a két önkormányzatnak az a hosszú távú terve, hogy általuk ismét táborozásra alkalmas komplexumot hozzanak létre. Ilyen tekintetben egyelőre a jelenleg felújítás alatt álló 6-os villa helyzete a legelőremutatóbb: a megyei tanácstól kapott információink szerint az épület energetikai felújítása, amire az Országos Helyreállítási Alapból szereztek finanszírozást, jól halad. Továbbá a 25-ös villára is elkészült a műszaki terv, amihez érvényes építési engedéllyel is rendelkezik az önkormányzat.
Nem azé a telek, akié az épület
Homoródfürdő településképe jelenleg kétpólusú: egyik részén turisztikai nagyberuházások zajlanak – vagy épp akadoznak –, miközben másik részén romos épületeket, felszámolt sportpályákat és egy bizonytalanul működő derítőállomást takar el jótékonyan a gaz.
Az Ilona-völgyében egy új vendéglátó-komplexum növekedik. Amikor kérdezzük őket, a helyiek azt mondják, hogy a fejlesztéseket végeztető cégnek „jutott néhány régi villa is”. Mint ismert, a villák és maga a település fejlesztését is visszafogta, hogy a területek és az épületek tulajdonjoga rendezetlenül oszlik meg: míg Homoródfürdő belterületei a szentegyházi önkormányzathoz tartoznak, a külsőségek Kápolnásfaluhoz, a villák alatti területek egy része szentegyházi tulajdonban van, miközben a régi tábor villái és melléképületei négy tulajdonoshoz tartoznak: Szentegyházához, Hargita Megye Tanácsához, Kápolnásfaluhoz és a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Hatósághoz.
Átadták a villákat, cseréltek területet
A szentegyházi önkormányzat valóban cserélt területeket az Ilona-völgyében terjeszkedő vállalkozással: mivel az említett helyen több kisebb, nehezen hasznosítható területük volt, amelyeken négy összedőlt villa állt, elcserélték azokat egy Szentegyháza központjában lévő területre – fejtette ki érdeklődésünkre Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere.
– Kértük az összes villát átadásra, de a kezdeményezések mindig elakadtak ott, hogy az egyik terület az egyik félé, a másik már máshoz tartozik. Most az a cél, hogy a menthető villákat hasznosítsuk, és amire kész fejlesztési terv van, a cserében részt vett vállalatot kötelezzük, hogy aszerint újítsa fel és hasznosítsa
– fogalmazott Lőrincz, kiemelve, hogy a megyei tanács a 15-ös és 16-os villák fejlesztési terveit is átadta a szentegyházi önkormányzatnak.
– Ahogy a Vallum vállalat által készített fejlesztési stratégiában (a tanulmányt 2015-ben készítette el a vállalat – szerk. megj.) is áll, az a terv, hogy a lakóövezet és a turisztikai fejlesztési övezet mellett egy táborozásra alkalmas rész is létrejöhessen. Ez sok munkába, pénzbe és időbe kerül, számításba véve, hogy a wellness-projektünk nem nyert finanszírozást
– mutatott rá Lőrincz.
A hajdani homoródfürdői ifjúsági tábor ingatlanhalmazának még menthető állapotban megmaradt épületei. Ismét irónia nélkül neveznék őket villáknak
×Lebontják a régi tábori fürdő épületét
A borvizek útja mellett, a Mária-forrás közelében lévő régi fürdőépület esetében is történt előrelépés – az ingatlan korábban a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Hatóság tulajdonában volt. Mint megtudtuk, az épületet időközben telekkönyveztette a kápolnásfalusi önkormányzat, az alatta lévő terület viszont továbbra is Szentegyházához tartozik, a városvezetés pedig hivatalos levélben kérte az épület elbontását.
– Kaptunk egy átiratot a városvezetéstől, hogy az épülettel valamit kezdeni kell. Mivel romos állapotban van, a faelemek elkorhadtak és gombafertőzés is van bennük, a falak átáztak, a tető beszakadt, csak hatalmas anyagi ráfordítással lehetne bármit is kezdeni vele
– közölte lapunknak Benedek László, Kápolnásfalu polgármestere. Az elöljáró szerint, ha lenne is rá pénzük, a jelenlegi gazdasági helyzetben felelőtlen vállalkozás volna felújítani vagy újjáépíteni az épületet, így a lebontása mellett döntöttek.
– Már elkezdtük az épület lebontásának engedélyeztetését, és amikor az összes szükséges jóváhagyást megkaptuk, nekilátunk a bontásának
– közölte az elöljáró.

